2007. november 29., csütörtök


Sikerült a feljutás, 2008-ban találkozunk a másodosztályban!!!

Összefoglaló...10. forduló

"Egy külvárosi focipályán valami készül. A mosodásnak kell egy csapat. Kisvártatva felzúg a tömeg: Hajrá, Csabagyöngye!...Mert Minárik Ede (Garas Dezső) mosodást igazából csak egyetlen dolog, a szenvedélye érdekel, csak annak él. Az pedig a labdarúgás. Az üzlet számára csak mellékfoglalkozás. De a Csabagyöngye SC. futballcsapata, az más. Azzal foglalkozni és törődni kell, mert ő hozott létre és melynek megmaradásáért naponta meg kell küzdenie." (Nagy filmek - Régi idők focija (1973), (Kell egy CSAPAT))

2007. november 15.
John Gold Stadium
50000 fő


CLH - Megújulás Fc
5 (3) - 3 (1)

November közepén a helyosztókon a CLH és a Megújulás Fc játszott az első helyért. A kuparendszerre hasonlító lebonyolítási módszer miatt a döntőbe a bajnokság során lejátszott egymás elleni mérkőzés eredményét hozták a csapatok. Még az ősz elején, a bajnokság második fordulójában a CL Sötét Lova, az MFC nagyszerű hajrájának köszönhetően 5-4-re legyőzte ellenfelét. Így a döntő 1 gólos vendégelőnnyel kezdődött.

A korai kezdés a vendégeknek okozott problémát. Zalán nem tudott a csapattal tartani, míg Robi a dugóban ücsörgött a bemelegítés helyett. Így a két U21-es válogatott nélkül kezdte az ősz utolsó 40 percét az azúrkék csapat. Az Imici - Raki, Csabi - Laci, Balázs - Márkó hatosfogat a kezdő sípszó elhangzása után belevetette magát a küzdelembe, míg a cserepadon Vikó üldögélt és szemlélte a kibontakozó eseményeket.
Nem sok örömre lelt azonban az első 8-10 percben. Idegesen, álmosan kezdtek a vendégek, akik mintha az öltözőben hagyták volna a fejüket és lábukat. Azt is mondhatnánk, hogy a poklok poklát élte át ezekben a percekben a Lantos-csapat. Úgy lett "sima hármas" a CLH-nak, hogy Márkóék pislogni sem tudtak. Illetve pislogni azt igen, de fejben nem tudták elviselni a döntő hangulatát, a döntő okozta feszültséget.

Nézzük sorban a gólokat.
Az első találatot egy kontrából szerezték a hazai játékosok. Egyszerű volt a képlet, bal oldalon elfutott a fehér mezes csatár, aki a társát indította, aki a kilépő Imici mellett okosan a bal alsóba gurított. A vendég kapus egy ütemet késett, de ez pont elég volt a szemfüles játékosnak, és pont elég volt ahhoz, hogy a hálóőr leterítse a gólszerzőt. Villant is utána a sárga. Tegyük hozzá, jogosan. Ezzel a góllal a CLH ledolgozta hátrányát.

A kapott gól megfogta a Megújulást. A védelem és a középpálya között megszünt az összhang. Ezt ki is használták a vendéglátók. Egy bedobást követően a vendégek emberfogás helyett területlezárást választották, de a gyors háromszögelések után a hazai csapat csatára az üres kapuval találta magát szembe, s nem hibázott. 2-0-át mutatott az eredményjelző tábla.

A padlóra került MFC nem tudott mit kezdeni a szituációval és kinyíltak, mint az első hóvirág a november végi napsütésben. Egy indításnál ismét a hazai játékos kerekedett felül a védővel való harc során, és egyedül vezethette a kapusra a golyóbist. Nagyon szépen, a bal felsőbe emelt a fürge ék. 3-0. Pokol a zöld gyepen a vendégeknél, ráadásul egy két perces kisbüntit (túlzott bírói szigor) is ki kellett vedekezniuk.

Vikó és Robi beállásával kicsit stabilizálódott a helyzet, bár a káosz még látszódott az kékeknél. Több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de ezeket már nem tudta gólra váltani. Ekkor megmozdult valami Balázséknál. Sikerültek az első csellók, pontosabbak voltak a passzok, s már helyzetig, kapuralövésig is eljutottak Laciék. Csabi bepasszából Márkó szépített, sajnos a gólról a tudosító lemaradt, már csak a pacsizó vendégeket észlelte. 3-1-re szépítettek az azúrkékek. Az első félidő végén átvette az MFC a játék irányítását és megpróbálták ledolgozni a 2 gólos hátrányukat, de ez a hátralévő időben nem sikerült.

A második 20 percre egy teljesen más szemléletü Megújulás jött ki a pályára. Az első minutumtól kezdődően mindent egy lapra feltéve támadásba lendültek. Gólt akartak szerezni. De ugyancsak azt kell mondanom, hogy az első 10 perc ennek ellenére ismét a pokol volt számukra. A hazai kapus mindent megfogott. Emlékszünk egy bizonyos Lavrov nevü orosz kézilabdakapusra? Pont egy magyar-orosz meccs jut az eszembe, amikor mindent, mindent, mindent megfogott az orosz veterán egyes szám tulajdonosa. Vagy a Veszprém Pamplona elleni BL elődöntői megvannak? Sterbik 120 perces bravúrsorozata? 12 hetesbol talán 1-2 gólt kapott a bravúrt bravúrra halmozó Árpád. Nah, most a hazai kapus megbabonázta az egész MFC játékosállományát. Minden kicsi, pimasz lövés, hatalmas bomba, erős löket, ágyúgolyó, fejes, sarkazás elakadt benne. Pedig amit az MFC művelt, az nem volt semmi. Öröm volt nézni, ahogy Robi, cseleivel szétzilálja a védelmet, ahogy Laci és Márkó hajt, ahogy Balázs okosan passzol, ahogy hátul a védők is elkapták a fonalat. Ritkán lát az ember ilyen 10-13 percet. Egykapuzás magasiskolája folyt a játéktéren. Nagyszerű, ötletes focit játszottak Robiék. De ezt a teljesítményt a hazai kapus felül tudta múlni, és nem lehetett az eszén túljárni, pedig ziccerek tömkelegét dolgozta ki a Megújulás. Ezt a játék iránti alázatot igenis nagyon jó volt nézni.

És hogy mitől szép sport a foci? Ahogy ez meg vagyon írva a nagy könyvben, a futballbibliában, jött a CLH két kontrával és eldöntötték a meccset. Pillanatok alatt már 5 gólnál jártak. A sokkal jobban játszó vendégcsapat kétszer kapitulált, és ekkor már tudták, hogy nincs visszaút.

De a két bekapott gól ellenére tovább támadott az MFC. Nem adták fel egy pillanatra sem a gólszerzés lehetőségét, küzdöttek a szépítő találatért. Robi a félpálya közepéről irdatlan nagy gólt vágott a bal felsőbe...hejj, ha ez a gól 5 perccel korábban jön...A végsőkig elfáradt hazai csapat csak a védekezésre összpontosított, de Márkó felhőfejese a hosszúban landolt 10 másodperccel a vége előtt. Ezzel 5-3-ra szépítettek a CsodaSzarvas egyesület tagjai.

A csoda elmaradt az MFC részérol, mert az eredmény már nem változott a hátralévő pillanatokban, így a Cégek Ligája III. osztályának első helyzett csapata a CLH lett teljesen megérdemelten.

Azonban a Megújulás Fc-nek sem kell szégyenkeznie, mert ma egy ilyen napot fogtak ki. Nem volt köztük egy játékos, aki megnyerte volna a döntőt, s a második félidőben extraklasszis teljesítményt nyújtottak. Akarták az aranyat, de ezúttal nem jött össze. Az első félidő 10 perces rövidzárlata okozta sokkbol és néha a következetlen bírói ítéletektől pirospozsgásra üvöltött arccal elviselt hátrányból is megpróbáltak nyerni. Ez a játék.
Ezért a teljesítményért ezúttal ezüstöt osztanak, ami így is szépen tud csillogni, ha megnézzuk honnan indult a csapat és milyen eredményeket értek el hétről-hétre. Gratulálunk mindkét csapatnak, ezúttal a szervezetten játszó CLH viheti haza a trófeát.

- Lantos Imre -

2007. november 16., péntek

A bajnokság végeredménye...


Az ezüst is szépen csillog...

A szezon utolsó mérkőzésén, óriási csatában, összesítésben 1 góllal maradt alul a CSAPAT:

CLH - Megújulás Fc
5-3
Összefoglaló hamarosan...

2007. november 15., csütörtök

Összefoglaló...9. forduló

"A taxis a beszélgető taxis monologizáló alfajába tartozik. A második feleségénél elvesztem a fonalat, s csak akkor ébredek újra, amikor a szenvedélyről, a bográcsban való főzésről mesél. Hogy a körömpörkölt az egyik kedvence. Nekem is, kurjongatok boldogan. Meg a pacal. Bólogatok, azt is jól ismerem, régebben futballoztam." (Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére)

2007. november 8.
John Gold Stadium
21561 fő


Genpact - Megújulás Fc
1 (0) - 4 (3)

November nyolcadikát írunk. Reggel felkelek 7 után. Csütörtök van. Belenézek a tükörbe, álmos szemekkel, de a frizurám nem aludtam el, hétfőn voltam fodrásznál. Cigi, kv. Nem reggelizem. Elindulok melózni. Az autóban (hejj, a zöld Borám mennyivel mosolygósabb volt reggelente...) hallgatok egy kis zenét. Zenét??? Hobot. Nah, ezt egyszer megmutatom Márknak, átírom Neki, cserébe a Fifa Managerért. Azért mielőtt beérek a zöld-fehér bankba, még együtt üvöltöm Lovasival: "Srácok ki kéri, ez kockacukor". Bent mi vár? Imici megírta, hogy kiesett a Fradim a kupából, baszki. Kicsihuszár, az Ágyúsaid is leikszeltek Prágában, mit pampogsz??? Wenger knows, mi??? Bezzeg, amikor a Fradim verte a svájci szöcskéket, Jenő bácsi - az Isten nyugasztalja - hangja még itt csilingel a fülemben: "Micsoda csel, Vincze Ottó, ugyanaz a pimasz csel..." Nem válaszolok. Ma nem küldök brazilt. Ebédre csak egy mekit tolok cigivel és kv-val, megfésülködöm, nincs időm semmire. Délután még egy meeting, kapok néhány sms-t, de 6 előtt lelépek, irány a meccs.

Genpacttal játszunk. Egyszerű a képlet, ha nyerünk, döntősek vagyunk. Legalábbis ezt mondja Imici...Hiszek Neki. Itt van Laci és Interes mezben Balázs is, bohóckodnak, jó kedvük van, végre. Márkó mond valami sztorit, de a harmadik szava a gyros, csak röhögök. Robi és Zalán egymással melegít, baszki, hogy passzolnak a Srácok, öröm nézni. Raki csípőre tett kézzel rúgdos kapura. Megérkezik Csabi is, nincs rajta nyakkendő. Mindannyian itt vagyunk, ez jó jel, nem lesz könnyű meccs, Imici izgul is, látszik az arcán. Robi rávezeti, Imici lehelyezi a súlypontját, Robi meg jobbal föl a bal füle mellé beakasztja a bogyót. Szép mozdulat, meg kell hagyni, jó bokája van ennek a Robinak. Ráadásul elhozta a nővérét a meccsre, hejj ha még egyszer 25 lehetnek...15 éve már...de ezt hagyjuk is. Csinálok néhány guggolást, kezdhetjük.

Melletem Balázs van, elöl Laci; hátul Imici előtte Zalán és Raki kezd. Kezdjük maaaaaar, baszki. Nagy levegő, mehet. Nálunk a labda, járatjuk, mozgunk elöl. Helyzetekig is jutunk, de a kaput nem találjuk. A Genpact keresi a labdát, az nálunk van. Meg vannak illetődve, ez az, használjuk ki! Letámadunk. Elöl tartjuk a labdát, ha hátrakerül, Zalánék egyből visszateszik. Egykapuzunk. Hátulról Imici bíztat, én is futok az emberemmel.

Eltelik az első 5 perc. Letámadunk, nem hagyjuk őket levegőt venni. Elvesszuk a labdát a szélen, elém kerül (Balázstol kaptam), a kapussal vagyok szemben és ellövöm ballal. A kapufa mellé. De belülröl ám. Gólt szerzek. Okosan, nem erőböl rúgtam, csak úgy, hogy ne érje el a hálóőr, váratlanul, ütemtelenül. Így szoktam. Nem nagy gól, de vezetünk. 1-0 ide. Nah, tartom a formám, egész jó ez a csuka. Jó, hogy megvettem, már megy benne a játék. Robi, látod, az Öreg is tud valamit ezzel a bal lábbal.

A gól után nem változik semmi. Érzem, megy ez a letámadás, meghajtom a Többieket is. Az ellenfelet a bekapott gól megfogja. Csak előrevágják a labdákat, de Rakiék mindet összeszedik, aztán kezdjük a gurigatást. Türelemjáték megy. Nyomozzák a labdát a Genpact játékosai. Imicit is beveszik a játékba Zalánék, végre. Csak így tovább, bátran! Letámadok, lecselezem a védőt és passzolok egyből. Laci ott van a kapu torkában. Megkapja és egyből ugyanoda lövi ahová én. Nah, ez a beszéd, 2-0 ide. Ez szép volt. Ismét bejött a letámadás. Laci balja sem piskóta, maradjunk ennyiben. A gólja után közvetlenül lő egy akkora kapufát, hogy csak úgy csattan. Tud valamit ez a srác.

2 perc és megyek le, kezdek fáradni. Vajon a frizurám jól áll? Csak Imici vette észre, hogy fodrásznál voltam a hét elején. Szerzek egy labdát a középpályán, előreteszem Balázsnak. Megtartja, kicsit rátekeredik, de nem tudják elvenni Tőle. Lemegy az alapvonalig. Még egy cselló, meg is eszi a védő szépen és jobbal beadja, pont Laci érkezik. De a csatárunkat a védő megelőzi. És a kapusát is, hála Istennek. Öngólt vág a srác. Három nyuszi ide. De még nem dőlt el. Meg kell hagyni, Balázs becsapott vagy 2 védőt, szépen meghúzta a szélen. És ha nincs a védő, akkor Laci ezt is bevágja.

Cserélek. A félidő fele elment. Biztosan vezetünk. Most nem kapkodni. Visszább is vettünk. Robi kioszt néhány kötényt, Márkó kapura lő, de veszélytelen. Csabi hátul magabiztos. A két hatos között folyik a játék. Imicinek kétszer ki kell futnia és tisztázni, mert néha azért hátul kinyílunk a biztos vezetés tudatában. Még most is gólt akarunk lőni. Én is visszamegyek még egy kis időre a második félidőben, de nem történik semmi különös. Hagyjuk, hogy ebben a mederben folyjon tovább a mérkőzés. Illetve most már csak csörgedezik, lelassítottunk.

Szünet van, kéne egy cigi.

Gondolom a második félidő elejét meghúzza a Genpact, ez az egyetlen esélyük. És így is lett. Sejtettem, tudtam, baszki. Megpróbálnak hamar gólt lőni, hátha ezzel visszahozzák magukat a meccsbe. Ezért mondtam a szünetben, hogy figyeljünk, nem tesszük. Másfél perc sem telt el, szöglet után óriásit ment Csabi, ez beakadt volna Imicitől, innen úgy néz ki. Figyeljünk már, nyugodjunk már meg, baszki. Mi vezetünk, mit kapkodunk??? Ne idegeskedjünk már. Üvölteni tudnék, de próbálom nyugtatni a Többieket. Laci a semmiből megint akkora kapufát lő, hogy el sem hiszem. Hőt ha ez beakad, akkor eldől a meccs.

De nem akadt be, jön fel a Genpact. Még szerencse, hogy Zalánék egész jól bírják a rájuk nehezedő nyomást. Balázs is inkább középen játszik, az első félidőben tévesen cserélt hátra, akkor valahogy nem ment a gépezet, de most igen. Raki, Csabi, Zalán szinte kifogástalanul játszik, megelőznek szinte minden helyzetben. Ha mégis lövéshez jut az ellenfél, akkor Imici a helyén van, elkapta a fonalat. Beállok egy kicsit, hátha történik valami. Megpróbálom lassítani a játékot, az idő nekünk játszik, mint tudjuk. Döntőt akarok játszani.

Kicsit kiegyenlítettebb lett a meccs. Helyzet ott, helyzet itt. Laci most a változatosság kedvéért kettős kapufát lő. Akadjon már be, baszki. Nem hiszem el. Kapufákkal tele a padlás, kéne még egy gól. Sebaj, küzdünk tovább. Jól van, Imici is megfog egy nagy ziccert, visszaért a rövidre, szárnyakat kapott ez a Papucsos, vagy mi van? Meg lesz ez a meccs, érzem. Mellettem Balázs és Robi kitünően játszik. Nem tudják elvenni Tőlük a labdát és mindig tudnak passzolni. Jól játszunk. Kézben az irányítás. Márkó mozoghatna többet, de már fejben szerintem Londonban van, a London Eye tetején. Vagy a gyros-osra gondol? Fussál többet Kicsi, kiáltom Neki, bíztatom.

Robi egyszer csak kilép a védők közül, rávezeti a kapura. Nah, mit fog csinálni. Ooooo, neeeee, csak ne köténnyel próbálkozzon, légyszi neeee!!! Jön ki a kapus, fogadjunk elfekteti. De nem. Észreveszi, hogy a kapus lehelyezi a súlypontját, arra számítva, hogy a támaszkodó láb mellé lövi a Robink. De nem. Ahogy a meccs elején Imicinek, most is felemeli a portás bal füléhez a labdát. Mire felemeli a kezét, már Zalánnal le is pacsizott a mi játékosunk. 4-0 ide. Eldöntöttük a meccset. Ott vagyunk a döntőben. 6-8 perc lehet hátra, talán. Egy cigit már elszívnék. Vajon hívtak már azóta? Meccs után kell írnom egy sms-t, el ne felejtsem. És a hajam jól állhat még?

Laci azért még vág egy hatalmas kapufát. Kicsivel próbálok gólt rugatni de nem megy. Fejben már nem tudunk annyira koncentrálni. Balázs még csellózik, Zalánék meg szerelnek rendületlenül hátul. Nem tudnak hibázni. De azért csak összehozunk egy gólt az uccsó 10 másodpercben Csabival. Nem tudja eldönteni, hogy kit fogjon. Én meg már nem érek hátra. Nem bírok én már ennyit futni, baszki. Imici mellett ellövi közelről a srác, szépen lőtte, el kell ismerni. Csabival összemosolygunk, tudjuk, hogy hibáztunk, majd megbeszéljük a meccs után, hogy kinek kit mikor hogyan kellett volna fognia.

4-1-re nyertünk. Ott vagyunk a döntőben. Ezért jöttünk, Márkó vigyorog és valami gyrosrol magyaráz, meg Londonról. Fogadjunk ott is nyom valami kebabot a mi Kovari Dos Kebabinnyonk... Mindenki elég jól játszott, szerintem. Egy átlagos képességű csapat ellen ezt kell játszanunk, jövő héten azért nehezebb lesz. Bár az első meccsen pont az én gólommal (okos gólommal!!!) nyertünk. Egész jó a hangulat, Balázsék is mosolyognak, végre. Imici is nyugodt már, a bírót most nem szidja. Fogadjunk hogy azért a búcsúzásnál mond valamit a Fradira? Nem bírja ki, hogy ne élcelődjön a vereségünkön.

Meccs utan jöhet a cigi, de az eső kegyetlenül szakad, elbúcsuzom a Srácoktól, még írnom kell egy sms-t, el ne felejtsem. Jövő csütörtökön az aranyért játszunk. Nem gondoltam volna, de összejött. Fáj egy kicsit a nyakam, beszállok a kocsiba.

- Kaszics Viktor magyar hangja, Lantos Imre -

2007. november 9., péntek

Értékel a Szakvezetés...

A Megújulás FC, A CL Sötét Lova minden idők legjobb újonc teljesítményét nyújtotta a 2007 őszi szezon alapszakaszában. Az utolsó fordulóban magabiztos játékkal, támadó futballt bemutatva minden kétséget elolszlattak afelől a vetélytársakban, hogy döntőbe kerül-e a csapat. 4-1-re legyőztek a Genpact együttesét, így jövő csütörtökön az aranyért lépnek pályára a CsodaSzarvas csapat tagjai.

Az U21-es válogatott játékosok ezen a mérkőzésen kitűnően működtek együtt a Vikó és Láthatatlan Balázs által karmesteri módon vezetett együttesben, bebizonyították, hogy szemük van a játékhoz, nem véletlenül kerültek az MFC-hez, meghatározó játékosokká váltak a szezon alatt. Tegnap Robi gólt lőtt Vikóval együtt, Balázs gólpasszokkal segítette a csapatot.

Elöl Márkó és Laci robotolt. A két teljesen eltérő stílusban játszó csatár összesen 14 gólt termelt az idényben. Ezen a mérkőzésen Laci, gólja mellett szétforgácsolta a kapufát, volt kettős kapufája is az éknek. Márkó fárasztotta a védőket.

Hátul összeállt a Zalán, Raki, Csabi védősor. A hátsó alakzat az utolsó meccseken egyre jobban teljesített. Tegnap a szezon legjobb produkcióját mutatták be. Sokszor góltól mentették meg együttesüket és a megelőző szereléseik ezen a meccsen a precíz kategóriát ütötték meg. A védelem stabilitását kitűnően jellemzi, hogy az alapszakasz során csak egyetlen vereséget szenvedtek az MFC játékosai.

Második legkevesebb gólt kapták az újoncok, ezt Imicinek is köszönhetik a Sötét Lovak. A hálóőr együtt élt a játékkal a tegnapi 40 perc során és csak az utolsó percben kapitulált.

Jövő csütörtökön 5-4-es vezetésröl indul a bajnoki aranyért való küzdelemben az MFC. Óriási csatára lehet számítani, de az egyre jobb formába lendülő CSAPAT számára most már egyértelmű a cél: történelmet szeretnének írni, azaz újoncként begyűjteni a legszebben csillogó érmet.

Győztek az élcsapatok, a végére szétszakadt a mezőny...


2007. október 30., kedd

Összefoglaló...8. forduló

"Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem!" (Nick Hornby: Fociláz)

2007. október 25.
John Gold Stadium
31544 fő


Megújulás Fc – Like No Other
6 (3) - 1 (0)

Október utolsó fordulójának utolsó mérkőzésén, az utolsó előtti helyezett angol csapatot fogadta az utolsó bajnoki fordulóban, utoljára veretlenségét elvesztő, utoljára nevezett,de az utolsó leheletig küzdő MFC együttese.
Az utolsó pillanatban a CL Sötét Lovak CséKá-ja, Imici az egyiptomi bazárban egy csiszolatlan gyémántra talált. A hálóőr azon nyomban három kecskéért és egy lila gumilabdáért leigazolta az egyiptomi-magyar állampolgársággal rendelkező, az utolsó héten franciásodott JFC csapatánál játszó tevehajcsárt, Al-Gabint. A köpcös, kopasz, támadó szellemű középpályás Zizu “imi-tátor” gyorsasága kicsit megkopott, de még mindig gyorsabban fordul meg a piacon, mint Viko Barátja, így piaci áron alul jutott új játékosához a Megújulás. Az egyiptomi labdakergető szövetségtől a találkozó előtt 1 órával megérkezett a futballista játékengedélye, az email csak 2 hieroglifát tartalmazott: egy széles mosolyú tevét és egy rózsaszín stadiont; ami röviden annyit tesz: "Rendben, oké".

Senki nem gondolta volna, hogy a messziről jött tevehajcsár már a második percben pályára lép. Történt ugyanis, hogy a találkozó előtt a fél Azúrkék csapat sérülést jelentett. Lacin most jött ki a görögtűz okozta hőemelkedés, és éjszakánként szirtakit táncolt a Hold fényében, állítólag. Az U21-es Zalán megjelent, de bice-bóca módjára mankóval közlekedett, azt suttogják a fiatal lányok, hogy félrelépett. Legjobb ivócimbije pedig Brüsszelbe ment fodrászhoz, így Robi sem tartott ezúttal a csapattal. A mérkőzést így Imici - Raki, Csabi - Balázs, Vikó - Márkó össztételű CsodaSzarvas hatosfogat kezdte a hazaiaknál, de a jobbhátvéd Raki egy összerúgást követően sántikálva hagyta el a pályát. Ekkor adatott meg Al-Gabin előtt, hogy az új csapatában bemutatkozzon. Pályára lépésénél a vendégszúrkolók vastapssal köszöntötték a tevék jó ismerőjét, a sivatagi homok régi-új Zizuját, a falusi nap alatt felnövő, a homokszél által megtépázott hajú, a kerekfejű, a Lilákiában született, egyetlen testvérrel rendelkező, háremet tartó, telt vigyorú, mellesleg melleket kedvelő új játékost.

Beállásával Csabi is inkább a támadást eröltette a mérkőzés első perceiben, s a csorbát kiköszörülni akaró hazaiak az angol csapatot a saját kapujukhoz szegezték. A narancssárga megkülönböztetőt viselő vendég együttes sündisznóállásban védekezett és a kontrákra építette fel játékát. Az ötödik minutumban ez a taktika majdnem meghozta a vezetést az LNO számára, de a játékkal együtt élő Imici hárította a védők között kiugró csatár ziccerét.

Az első húsz perc játékképe azonban nem sokat változott ezt követően, aminek hatására az MFC egyre nagyobb nyomás alá helyezte a vendég kaput. S ahogy ez várható volt, az idegenben játszó angol csapat kapitulált. Balázs szöglete a hosszúra üresbe befutó (a futást értsék a kedves olvasóink gyorsgyaloglásnak) Vikó fejét találta el, aki becsukta a szemét és a hosszúba bólintott. Még szerencse, hogy az Öreg nem mostanában volt hajnyíráson, így a szénaboglyára hasonlító fejen a labda irányt változtatott, és a rövid saroknál a kapufa mellett a hálóban kötött ki. A szerb felmenőkkel is rendelkező örökifjú Vikónak ez volt a második fejesgólja a bajnokságban.

A vezetés megnyugtatta a Kékeket és továbbra is támadásban maradtak. A félidő felénél Gabó többszöri próbálkozása gólt eredményezett. Az új szerzemény, aki jobb oldali hátvédnek állt be, bal oldali futó középpályásnak képzelte magát és a labdával megiramodott ezen a szélen. Két-három cselló után az oldalvonalról befelé húzva ütemtelenül kapura kanyarította a játékszert, ami védhetetlenül csapódott a hosszúba. Az új játékos, új mezében, új csapatában megszerezte első gólját. Ez a néhány perc is elegendő volt számára, hogy történelmet írjon, mert az MFC-ben még nem szerzett gólt egyiptomi játékos.

2-0-as vezetésnél sem álltak be védekezni Balázsék, akik futószalagon gyártották a helyzeteket. Azonban sem Ő, sem Márkó nem vette be az angol csapat hálóját. Velük ellentétben a csöndesen, csak a játékra koncentráló, új csukában futkározó rutinos Vikó balja ismét megszólalt. Balázstól kapott egy labdát a félpálya közepén amin tolt egyet és ballal takarásból ellőtte azt. A kapus nem sokat látott ebből az okos lövésből, így az erős lövés védhetetlenül suhant a fű alatt a bal alsó sarokba. Ez nem egy tipikus Vikós gól volt, amit már megszokhattunk a középpályástól, ez inkább egy merész, új csukát kipróbáló nagy löket volt. De ez is gólt ért.

A hazaiak Imicinek köszönhették, hogy 3 gólos vezetéssel mentek az öltözőbe, mert az utolsó másodpercekben egy bravúros vetődéssel szedte ki a labdát a bal sarokból, egy fejest követően.

A második félidő egyértelműen Csabiról szólt. Félelmetes húsz percet produkált. Megelőző szerelései az első félidőben is precízek voltak, de a második félidőben halálbiztosan működtek ezek a mozdulatok. Úgy száguldott a hátsó alakzatban a “szip magos” védő, hogy a sátorban susogott a szél, mindenhová odaért. Nem árulok el nagy titkot, hogy sikerült teljesítménye “i” betűjére feltenni a pontot egy góllal, de előtte Márkó zörgette meg a hazai csapat hálóját.
Az elől sokat mozgó, a széleket váltó brazil fenegyerek a második félidő elején egy bal oldali támadás során a jobb oldalra úszott át láthatatlanul. A Vele ellentétes irányba meginduló, csellókkal védőket elfektető Vikó szinte tálcán kínálta a labdát csapattársa elé, aki nem hibázott. A gyroskirály közelről nem remegett meg, nem igazított a labdán semmit, hanem megsimogatta a hasát és a kapu szájából négyre növelte csapata előnyét. Egy ziccert így kell kihasználni, telicsűddel, erősen, nem teketóriázva bele a hálóba, hogy utána azt lehessen foltozni.

Gabót ebben a pillanatban elragadta az egyiptomi hév. Az igen jól cselező tevehajcsár bokáját néhányszor megkocogtatták hátulról, amit a sivatagban edződött láb nem nagyon szeretett. Erre Gabó felhúzta szemöldökét és belement egy adok-kapokba. Nem maradt adósa senkinek sem a kőkemény hátvéd, és az ellenfél több játékosával csontzene előadást rendezett. A bíró mindezt egy sárgával jutalmazta, amire Gabin lehiggadt és tovább robotolt a zöld gyepen.

A vendég csapat elvesztette kedvét és nem játszottak jól. Becsületből még előrevágták a labdákat, de azok Csabiról, mint egy élő falról visszajöttek. Egy formás vendégakció végén a kapu előtt Balázs labdájával Vikó nagyon okosan, Vikósan becsapta a kapust, elküldte gyufáért és a gólvonaltól 1 méterre állt. Ekkor szinte a semmiből 500km/h-ás sebességgel Csabi gyorsvonat közeledett és egy rövid "ééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééén" csatakiáltás után a megszeppent labdát a hálóba lőtte. Csók a gyűrűre, pacsi Vikónak. Ezzel most már hivatalosan is gólt szerzett a védő. Gólörömében kiszaladt Raki pajtásához is, és megölelte Őt.

A hazai szúrkolók "Irraputo, Irraputo, hejj, hejj" kiálltással hajszolták kedvenceiket. Most idéznék egy másik lapból:
"...és akkor Kővári “Kicsi” Márk lába szinte megnyúlt a levegőben és egy balerina könnyedségével, spiccel belepöccintett a Narancsos párduc kidobásába, ami így a kapuját messze elhagyó kapus felett a hálóba hullt. ezzel megadta a kegyelemdöfést..."

Egy újságíró tanonc így látta az MFC hatodik, s egyben Márkó nyolcadik gólját. Ismét duplázott a brazil fenegyerek, akárcsak a gyroszosnál szokott. Közben azért volt egy hatalmas Vikó csattanós kapufa is a találkozón, egy Gabó-Balázs-Vikó összjáték után. Ha az bemegy, akkor joggal pályázhatott volna a forduló góljára a szerb középpályás.

Imicinek a második félidőben nem sok dolga akadt. Egyszer csak az történt, hogy a két piacos, Gabin és Vikó lefogták a hálóőrt. Majd Csabi elkezdte a füvet söpörni egy angol csatár előtt, akárcsak a takarító világbajnokságon (curling) a svéd “szip magos” lányok. Nem nagyon értették a szituációt sem a pályán lévők, sem a közönség. Vikó nadrágzsebéből ekkor kiesett egy tippmixszelvény, amin a következő fogadás állt: nyer az MFC, Gabó ma rúg gólt, Balázs ad vagy 3 gólpasszt, Kicsi bever legalább egyet, Imici gólt lepkéz. Már csak az utolsó fogadós kellett, hogy a szelvény bejöjjön, ezért Gabinnak és Csabinak 1-1 szelet zsíros kenyeret ígért a derék középpályás. Így hárman valahogy összehozták az angol csapat szépítő gólját a lefújás előtt 5 mp-cel.

A CsodaSzarvas FC ezzel a győzelemmel kiharcolta, hogy az utolsó fordulóban a maga kezébe vegye a sorsát. Egyszerű a matematikai képlet: ha győz a csapat, akkor újoncként döntőt játszhat; ha pedig kikap, akkor 1 ki-ki mérkőzésen dől el, hogy jövőre a második ligában folytatja-e a gárda.

"CSAKAZARANY" - mondta Imici az újságírói kérdésre válaszolva.

- Lantos Imre –

2007. október 26., péntek

Érvényesült a papírforma!

A 8. forduló záró mérkőzésén a Megújulás Fc könnyed játékkal győzte le soros ellenfelét! Tóth Gábor személyében újoncot avatott az együttes, aki góllal, és érett, taktikus játékkal hálálta meg a bizalmat. A sorozatban nem először villant a csapat nagy Öregje, Vikó, aki gólokkal, gólpasszokkal jelezte ismét, hogy lehet rá számítani...

Megújulás Fc - Like No Other
6-1
Összefoglaló hamarosan...

2007. október 20., szombat

Összefoglaló...7. forduló

"Jó edző nincs, csak jó csapat! A csapat csinál edzőt és nem fordítva!" (Szántai Pál)

2007. október 18.
John Gold Stadium
243 fő (Áginnyó kék-fehérbe öltözött ismét, lassan előkerül a csapat sálja is ebben a zimankóban)

Unix Autó - Megújulás Fc
3 (1) - 2 (2)

Csípős őszi napra ébredtek a futballisták ezen a napon. Az októberi szél süvítve jelezte, itt van az ősz, itt van újra.
A CL hetedik fordulójának zárómérkőzése az Unix Autó és a Megújulás Fc között zajlott. A vendégcsapat számított esélyesnek, hiszen vezették a tabellát a találkozó elött. Azonban ezen a mérkőzésen is kiderült, hogy az ebben a szezonban indult 10 csapat minden idők legszínvonalasabb, legerősebb bajnokságát játsza egymás ellen. Nagyon sok új, nagyreményű befektető kezeiben lévő csapat nevezett be a pontvadászatba és nagyon sok külföldi sztárjátékos vesz részt a derbiken. Itt nincs országos fix 1-es találkozó.

Az időjárásra való tekintettel a pálya átváltozott sátorrá. A zöld gyep fölé a szervezők felhúztak egy sátrat, így Zalánnak esélye sincs a Holdat eltalálnia, hacsak a bivalyerős lövése nem lyukassza ki a védőhálót. Így fűtött hangulatban, hamisítatlan labdarúgó időben kezdődött a találkozó, ahol a vendégek nélkülözték a traccs partik királyát, a láthatatlan 10-est, Balázst, akit még az orvosok sem tudtak összedrótozni erre a kulcsfontosságú mérkőzésre.

A bíró, az áldott fekete ruhás sporttárs ritkán látható sportszerűtlenséggel fújta meg a sípját. A kezdő sípszó elhangzásánál az MFC még nem állt fel teljes létszámban, de az Autósok máris útjára indíthatták a golyóbist. A meglepődött vendégeknek sikerült gyorsan rendezniük a soraikat, így Robiék a partvonalról beugorva vették fel a játék ritmusát. Balázs távollétében Vikóra hárult a karmesteri feladat és a mérkőzés elején irányításával a CL Sötét Lovai magukhoz vették a kezdeményezést. Agresszív letámadással zavarba hozták a hazai csapatot, akik csak a védekezésre tudtak összpontosítani. Mindez kevés volt ahhoz, hogy az Azúrkékek egyik nehézgyereke, a villámléptű gyrosfaló Márkó ne juttassa vezetéshez csapatát. Robitól elkérte a labdát, becsapott néhány védőt, szlalomozott az Autószerelők között, kioszott néhány testcsellót, átfűzte a teljes védelmet, elküldte gyufáért a kapust, megsimogatta a pocakját és a hazai hálóőr lába között a hálóba lőtte a labdát. Ezzel a góllal beköszönt ezen a találkozón és megszerezte 5. gólját a bajnokságban.

A vezető gól hatására az észak-keleti szellő ébresztőt fújt a hazaiaknak, akik teljes sorcserével próbálták megtörni Vikóék lendületét. Az MFC cserére cserékkel válaszolt, és a második gól megszerzéséért offenzívát indított. Laciék lövésig jutottak, de a kapufa kétszer is a hazaiakkal volt. Zalán beállása még támadóbbá tette a CsodaSzarvas együttesét, de az U21-es védőcsatárközéppályás elpuskázta nagy lehetőségét, erős lövése a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A kimaradt vendéghelyzetek után a hazaiak pillanatai következtek. Imici kapuját körbelőtték, majd egy korszerű kontra után kiegyenlítettek. Az MFC óriási ziccert hagyott ki, játékosai még a helyzettel voltak elfogalalva, miközben a hazai csapat létszámfölénybe került az ellentámadás végén és csatáruk a kifutó narancssárga párduc mellett a kapuba gurított.

Ez a gól nem vette el a támadástól a listavezetők kedvét és Rakiék ismét a kapujukhoz szegezte az Autószerelőket. Raki is suhintott egy kapufaforgácsoló löketet, Laci ismét eltalálta a keresztlécet. Aztán egy tipikus Vikós góllal Márkó ismét a vendégeknek szerzett előnyt. Első lövése visszapattant a brazil fenegyerekhez, aki ismét a kapus lába között találta meg a megfelelő utat a kapuba. A felpörgött labdát a kölyökgólya képű, latin vérrel rendelkező, gömb- es lyukérzékét Istentől ajándékba kapó Márkó telicsűddel kötényt kiosztva 2-1-re módosította az eredményt.

A félidő hajrájában mindkét csapat megszerezhette volna a következő gólját. A hazaiak helyzeteit a kitünően együtt mozgó Zalán, Raki, Csabesz triumvirátus megszűrte, egyszer pedig Viko a gólvonalról mentett nagyot. Az Autósok egy szögletből veszélyeztettek, és majdnem addig végezhették el egymás után a szabálytalan kornereket, amíg gólt nem értek el belőle. A spori tátott szájjal nézte az eseményeket, a szabályok ismerete és az értelem nem tükröződött szemeiben.
A vendégek is növelhették volna előnyüket, de a szünetig csak a kimaradt helyzetek számát tudták növelni, de így is biztos vezetés birtokában térhettek az öltözőbe.

A szünetben a vendégjátékosok a BBC-nek adtak nyilatkozatokat:

Márkó: 'I have a good record there. Played one, won one, and hopefully it will be the same after Saturday.'
Laci: 'Sometimes in football you have to score goals'
Vikó: 'Imici is the best manager I've ever had at this level. Well, he's the only manager I've actually had at this level. But he's the best manager I've ever had'
Raki: 'I'd like to play for an Italian club, like Barcelona.'
Robi: 'I never comment on referees and I am not going to break the habit of a lifetime for that prat.'

A második félidő első percei nem hoztak változást a játék képére. Az MFC tartotta a labdát, bár kapusuknak nem mindig sikerültek az indításai. Gólhelyzetbe ismét csak Robiék kerültek, de ahogy az első félidőben, úgy ezekben a pillanatokban sem sikerült góllal befejezniük támadásaikat. Pedig lövőkedvben nem volt hiány, Csabi is sokat próbálkozott, de se Neki, se az előtte játszóknak nem sikerült megszerezniük a Szarvasok harmadik gólját. Az MFC óriási ziccert hagyott ki, játékosai még a helyzettel voltak elfogalalva, miközben a hazai csapat létszámfölénybe került az ellentámadás végén, és a narancssárga párducot kigurigázva a kapuba lőtték az egyenlítő találatot. Kísértetiesen hasonlított az első Autós gólra a második.

Ez a semmiből jött találat megváltoztatta a játék képét. Az eddig magabiztos MFC elvesztette a fonalat, míg a vendéglátók egyre jobban magukra találtak. Bár tuskó hozzáállásukat a bíró nem honorálta lapokkal (kapus magatartása, Imici ennél már sárgát kapott korábbi mérkőzésen) és egy jogos két percet (Vikó lépett ki, 3 az 1 ellen mentek volna, de utánarúgtak) is elfelejtett kiosztani, de a tény, hogy a hazaiak felhergelték a vendégeket. Az Azúrkék előtt adva volt a vezetés megszerzésének lehetősége, de a kapufa ismét keresztbe tett Márkóéknak, hiába próbálkoztak szinte minden szögből, a kísérletek eredménytelenek voltak, a hazaiak hatástalanították a bombákat is.

Mi szokott ilyenkor következni? Mindenki látta az '54-es VB döntőt? A védekező, csak kontrákra játszó, az ellenfelét faragó (német) csapat, a Lantossal a pályán lévő együttest mattolta egy ártatlan szituáció után. Itt is ez történt. Egy előrevágott labdát a hazai csatár cimbalomszögből az elbámészkodó, sarkot rosszul záró Lantos mellett a kapuba lőtte. 3-2-re módosította az eredményt ezzel a potyaízű góllal a hazai csapat és az eredményjelző már az Autósok vezetésérol adott tanúbizonyságot.

A hátralévő 7 percben a vendégcsapat mindent megtett az 1 pont megmentéséért és a hazaiakat csak a szerencse, bíró, jóisten hármas védte meg. Raki fantasztikus mezőnymunkát végezve a védelem többi tagjával együtt nem engedte több lövéshez az Autósokat, megelőző szereléseik Csabeszéknak kitűnőek voltak, Zalán pedig labdaszerzésből jeleskedett.
Vikó, Laci, Márkó, Robi előretolt négyesfogat nagy nyomás alatt tartotta az ellenfél kapuját, de a szerencse elpártolt Tőlük ezen időszakban. 3 kapufa is elcsattant az utolsó 5 percben, de a háló megzörgetése most elmaradt. Érdekesség, és a játékot hűen tükrözte, hogy a legutolsó pillanatban is a kapufát találta el Robi távoli bombája.

Így a lefújáskor is megmaradt a 3-2-es hazai vezetés, ami azt jelentette, hogy az MFC a dobogó második fokára csúszott vissza, de hozzáállásával példát mutatott a közönségnek. A találkozó után kicsit bosszús volt a hangulat az öltözőben, de ha a tabellát megnézzük, akkor a Kékeknek megvan minden esélyük arra, hogy a rájátszásban a dontőben találják magukat. Ehhez csupán ugyanilyen elszántan, akarattal és alázattal kell játszaniuk a hátralévő két mérkőzésen. Egymásért és a Csapatért.

"Bár zord a harc, megéri a világ,Ha az ember az marad, ami volt:Nemes, küzdő, szabadlelkű diák." (Ady Endre)

- Lantos Imre –

2007. október 19., péntek

Még mindig az élmezőnyben!


A Megújulás Fc beleszaladt a késbe, avagy jókor jött a pofon?!

Nagy meglepetésre elszenvedte első vereségét a Lantos-csapat!


Unix Autó - Megújulás Fc
3-2
Összefoglaló hamarosan...

2007. október 16., kedd

Továbbra is veretlenül az élen!




Összefoglaló...6. forduló

"Beleunva szurkolói öröklétembe, amit soha nem szoktam: a meccs vége előtt hazaindulok. Egy igazi futballmondatot hallok utoljára, komoly, felnőtt, magyar férfi mondja egy másik komoly, felnőtt, magyar férfinak: Ha Nagytéténybe mentek, a Kirchmaierra nagyon figyeljetek, negyvenegy éves, de olyan rugói vannak, apám..." (Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére)

2007. október 11.
John Gold Stadium
11345 fő (Áginnyó ismét ott csücsült a lelátón, és jobban kezelte a labdát Márkónál:))

Morgan Stanley - Megújulás Fc
3 (2) - 4 (3)

Október tizenegyedik napján megrendezték a Cégek Ligája III. osztályának hatodik fordulóját. Ezekben a szép esti órákban nagy derbik zajlottak, de a televízió a listavezető MegújulásFC mérkőzését közvetítette, akik az utolsó helyen álló Morgan Stanley csapatához látogattak. A könyvelők a mérkőzés előtt 1 ponttal rendelkeztek, míg az MFC veretlenül várta a nap záró mérkőzését.

A CL Sötét Lovai versenyparipájuk, Laci nélkül érkeztek, aki görög-ciprusi próbajátékon vett részt. Az MFC kénytelen volt elengedni Őt, mert a kontraktusában van egy olyan pont, hogy külföldi szerződést a klub nem utasíthat vissza. Két cserével azért meg tudott jelenni idegenben is a jelenlegi élLOVAS, mert Raki visszatért a védelem tengelyébe.

A kezdő sípszó elhangzása előtt mindkét csapat kék mezben jelent meg, de a játékvezető a hazai csapatot kötelezte narancssárga megkülönböztető felvételére. Valószínüleg ez a talákozót megelőző közjáték zavarta meg a könyvelőket, akik megilletődve kezdték az első húsz percet. A meccs kezdése után visszavonulót fújt a hazai gárda, így az Imici - Csabesz, Zalán - Vikó, Robi - Márkó kezdőfogat a kapujához szegezte a narancsosokat. A CsodaSzarvas emblémát a mellkasukon viselő MFC tagjain látszódott, hogy gyorsan meg akarják szerezni a hőn áhított vezető gólt. Nem telt el a találkozóból még az első 3 perc sem, amikor a bal oldalon megugró Vikó kapott egy hajszálpontos átadást, és az új surranójával egyből középre centerezte azt. Ott a védők mögül kilépő, a szellőléptü brazil fenegyerek éhezett - bocsánat, érkezett - nagy rössel és kapásból, telicsűddel, tanítani való mozdulattal a kapu közepébe bombázott. Ezzel, a taktikai táblán is megrajzolható góllal megszerezte idegenben a vezetést az MFC. A könyvelők Márkónak bekönyvelték 4. gólját a Ligában, míg a tartozás oldalra maguknak behúztak egy rovátkát.

Az álmosan kezdő vendéglátókat nem ébresztette fel ez a gól, hanem megzavarodtak, nem találtak kicsi kapukat ellenfelük játékán. A vendégek közül ekkor a csapat veterán játékosa élt igazán, új csukájában szelte a zöld pázsitot. Csabesz a saját térfeléről végzett el egy bedobást, megfeszült akár egy nyíl és a golyóbist előredobta a hazai csapat hatosán belülre. Ekkor szinte a semmiből előkerült Vikó. Mit előkerült??? 2-3 méteres szökkenéssel páros lábbal dobbantva felugrott. Felugrott??? A felhők közé emelkedett!!! A levegőben 5-6 mp-ig szinte megállt, majd miután az összes védő leesett mellőle, bal kezével megigazította a maradék ősz hajszálait halántékan, és egy erőteljes mozdulattal a bal alsóba bólintott. Tipikus talált Vikó gól, igazi felhőfejes volt. Ezzel megszületett az MFC második gólja ezen a találkozón, ami egyben történelmi pillanat is volt, mert az Azúrkékek eddig még nem értek el fejjel találatot. Vikó gólörömében egyik kezével egy négyest mutatott, melletette a másik keze mutatóujját, így jelezve, hogy a negyvenegy éveseknek is acélos rugói vannak...

A második gól elkönyvelése után a hazai csapat továbbra sem találta a helyét a zöld szőnyegen. Ehhez kellett az MFC magabiztos játéka. Hátul Zalánék kiválóan szűrtek, Robiék megszállták a középpályát, elöl pedig Márkó robotolt. Csabesz újabb bedobása zavart keltett a narancsosok kapuja előtt, az ide-oda pattogó labda végül ismét a hazaiak hálójában kötött ki, a spori öngólnak adta, bár Márkó közel állt a labdához. Videófelvételt nem nézte meg a spori, inkább bekönyvelte a hazai játékosnak az öngólocskát.
Az első félidő derekán meggyőző játékkal sima hármas volt a vendégek javára a találkozó állása.

Hogy ezután mi történt? Megzavarták a cserék az MFC támadójátékát? Előkerültek a mellények ismét? Vagy Csank Úr a vadászerdőből bekiáltott, hogy "túl korán kaptuk az első 3 gólt!"? Vagy felébredt téli álmából a Morgan Stanley? Soha nem kapunk ezekre a kérdésekre választ. Mindenesetre az történt, hogy az addig a pályán lézengő könyvelők varázsütésre átvették a mérkőzés irányítását és helyzetek sorozatát dolgozták ki. Az első ziccereket még a narancssárga párduc bravúrral védte, de a rá nehezedő nyomással egy idő után Ő sem bírt. Egy kiugratást követően a 100%-os helyzetbe csak beleütni tudott Imici, így az első góljukat megszerezték a hazaiak.
Ettől a góltól szárnyakat kaptak a pályaelőnyt élvező könyvelők. Az MFC tagjai elfelejtettek ütközni, csak szemmel követték az ellenfelüket, nyomozták a labdát. Az első gólt követően megduplázta góljai számát a Morgan Stanley. Bal oldali akció után a kapussal szemben álló csatár mattolta a vendégek hálóőrét, így egy gólra csökkentették hátrányukat a narancs színbe öltözött kékek.

A hidegzuhany után rendezte sorait a listavezető együttes. Hátul Rakiék magabiztosabbá váltak, sikerültek a megelőző szerelések. Balázsék a középpályán megtartották a labdát, passzaik ismét pontosak voltak. Kicsit lelassították a játékot az idegenben játszó játékosok, így aztán Vikóék egy gólos vezetéssel vonulhattak az öltözőbe.

A második félidőt ismét jobban kezdte az Azúrkék csapat. Balázs távoli bombáját nagy bravúrral hárította a hazai portás. Robiék előtt több lövési lehetőség adódott, de sem Ő, sem pedig Márkó nem tudta bevenni ellenfelük kapuját. A nagy nyomás nem érett góllá. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kisebb csapat percről percre nagyobb vérszemet kapott. Megérezték a szellők illatát, amiben szinte tapintható volt a meglepetés aromája. Mindent egy lapra feltéve nyílt sisakos küzdelemre kényszerítették Vikóékat.

Hatalmas nagy adok-kapok kezdődött a pályán. A középpálya kettészakadt és a két kapu előtt alakultak ki a helyzetek. Nagy különbség az volt, hogy a vendéglátók óriási helyzeteket dolgoztak ki, míg a vezető CsodaSzarvas csak ímmel-ámmal találta el a kaput. Ezekben a percekben felcsillant az egyenlítésre az esély a hazai csapat szeme előtt. De a vendégek szerencséjére vagy a kapufa segített Imicin, vagy pedig a védők álltak bele a bivalyerős lövésekbe. Ha már minden veszni látszott, akkor pedig a narancs párduc bizonyította, hogy nem véletlenül Ő az első számú kapusa az MFC gárdájának, bravúrok sorozatával tartotta a lelket a csapatában.

Egy távoli bombát lenyelt a vendég hálóőr, és a megugró Zalán (nem Zombori, SzCsabi kedves olvasónknak - a szerk.) elé dobta azt. A védőt maga után hagyó csatárképességekkel is megáldott Kacsa becenévre hallgató, Kenő mozgását felidéző védő bal lábbal a kiugró kapus mellett a hosszúba gurított. Ezzel az okos, csatárvénákat idéző, Kiprich-et eszünkbe juttató góllal az U21-es válogatott bekk 4-2-re módosította az eredményt. Gólja után egy laza 3-ast mutatott Roberto barátjának, kézjellel mutatva Neki, hogy a hiába védő Ő, már 3 gólnál jár, míg bajtársa csak 2-nél.

Eldőlni látszott a mérkőzés. Mindenki úgy gondolta, hogy a maradék 5 percet a rutinos vendég csapat már lehúzza simán. Mondhatni így is történt, mert Vikóék tartották a labdát, Molnárék csírájukban megfolytották a hazai csapat támadásait. Azonban jött a fekete mezes bíró bácsi, aki Balázst egy ártalmatlan fault után 2 percre kiküldte pihenni. Először csak a sípjába fújt a spori, majd megnézte a "a bírónak is van videója" címü rovatot, hosszasan gondolkodott. Nézte az eredményt és azon járt az esze, hogyan lehetne kicsit szorosabbá tenni a találkozót. Gondolt egy merészet és Balázst kiállította széles mosollyal az arcán, a hazai csapatkapitánnyal pacsizva átvett egy köteg húszezrest. A narancssárga CseKa kijelentette, hogy ezt leírják majd reprezentációs költségként, elszámolják ebédként, és visszaigénylik az áfát.
Nem volt mit tenni, a vendégcsapat beállt bekkelni és sikeres módon gól nélkül átvészelték a kisbüntit. Ehhez kellett némi kapusbravúr, némi szerencse és sok futás, akarat.

Már csak 2 perc volt hátra, mikor a hazai könyvelő csatár oldalról a kapura suhintotta a labdát. Lövése azonban keresztben elszállt volna, taccsal jöhetett volna a vendégcsapat...HA, HA, HA...Az U21-es Roberto nem gondolkodik eképpen: "Na nehogymar Zalán több gólt lőjjön, mint én! Én is tudok ám gólt lőni...! De még milyet! Az Imi mit csinál a kapu közepében? Jól látom, ott álldogál? Ma még csak kettőt kapott?" Robi felhúzta a szemöldökét, Zalánra kacsintott és páros lábbal lecövekelt. A labda pont eltalálta Őt, ami így mandínerről a kapuba vágódott a kapufa mellé. Mindenki pislogott, mint hal a szatyorban, de Robi egy hármast mutatott Zalánnak...így mindkét U21-es 3-3 gólnál tart ebben a szezonban.

A hátralévő 1 percben - ami a spori óráján 3 percig tartott - már nem változott az eredmény. Ezen a napon, ha néhol nyögvenyelősen is, de hozta a kötelező három pontot a listavezető együttes, akik így továbbra is a tabella élén foglalnak helyet. Az ellenfeleik lassan megtanulják a névsort és már hivatalosan is tudják, a Sötét Lovak ezt a feljutásos dolgot komolyan gondolják.

- Lantos Imre –

2007. október 11., csütörtök

Megújulás News 006

Akit hiba volt leírni

Csatárunk nem törődik a médiával, hisz abban, hogy hasonlóan eredményes lesz, mint az elmúlt fordulókban.A nyári átigazolás során számos fiatal ambiciózus játékos érkezett a Megújulás Fc csapatához. A hírek között az országos napilap által is kissé lesajnálva értesülhettünk arról, hogy újból csatlakozik a kerethez Kővári Márk. A régi-új Megújulás Fc-kedvenc ezzel szemben nem törődött azzal, hogy a levezető játékosok kategóriájába sorolták és bizonyított: vele számolni kell. Kicsi személye és teljesítménye a pályán fontos pontokat hozott a Megújulás Fc-nek. Sokszor akkor is segítette a csapatot, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Nem igazolva az állítást, miszerint ő csak egy "sokadik" csatár.

- Mennyit éreztél abból a negatív légkörből, ami hazaérkezésedkor fogadott?
- Őszintén megvallva, nem sokat. Ettől függetlenül tény, hogy nem voltam, illetve vagyok könnyű helyzetben, hiszen sok jó képességű csatára van a MFCnek. A mérkőzések alatt nyújtott teljesítmény az, ami eldönti, hogy kire milyen szinten lehet számítani...

- Akkor rád lehet, hiszen bombaformában játszol az utóbbi bajnokikon.
- Nekem is voltak olyan periódusaim, amikor nem ment a góllövés. Teszem a dolgom és úgy tűnik, most jól jön ki a lépés. Ez minden.

- Véleményed szerint mennyiben más ez a CégekLigája bajnokság, mint az, amit itt hagytál 2007 nyarán?
- Akkor is voltak olyan csapatok, amelyekkel harcban álltunk a bajnoki címért folytatott küzdelemben, de komolyabb elemzésbe nem szeretnék belemenni. Azt látni kell, hogy akkor többet játszottam és több lehetőségem is volt, illetve az akkori kerettel jobban össze voltam szokva.

- Milyen célokat tűztél ki magad elé az idei szezonban?
- Egy csatárt a góljainak száma minősít, ezért igyekszem jól kihasználni a lehetőségeimet. Emellett szerencsés lenne, ha nem jönne közbe egyetlen sérülés sem.

- Hogyan kezeled azt, hogy a Budapesti szurkolók szinte már egy élő ikonként tekintenek rád?
- Boldog vagyok, hogy a szurkolók kedvelnek. Ez azért is jóleső érzés, mert nem budapesti születésű játékos vagyok.

- Rátérve a napi aktualitásra, a Morgan Stanley elleni Cégek Ligája összecsapáson milyen mérkőzésre számítasz?
- Bízom abban, hogy hasonlóan eredményes lesz a játékunk, mint az elmúlt két bajnokin és győztesen térhetünk haza

Összefoglaló...5.forduló

"Ezen felül, maga a labda „szent tárgy”, ha akarom, olyan vezér, ami maga alakítja a játékot. Visszaidézi a gyermek játszókedvét éppúgy, mint a férfi harcát. „Összerendezi” a rendezetlen futkosást, hogy nagy társamat, Hernádit idézzem, „negatív entropiát” visz a pályára: rend lesz, értelem, szabály és véletlen törvényszerűség. Hallatlan élvezet, kéj, futás, tüdőerő és lábizom, agytorna és lélekvitalitás. Ha egészben és föntről nézed, olyasmi, mint maga az élet értelme, a labda pókhálófonalain, mint titokzatos biliárdon, érzékelni lehet egy csöppet, hogyan és miért is élünk. Bizony, kedves hölgyek, kik nem figyeltek és urak, akik sárga intellektusotokkal lenézitek, érzéketlen fejetekkel, mert halvány fi… dunsztotok sincs a játék szent rítusáról." (Gyurkovics Tibor: Vébé)

2007. Október 04.
John Gold Stadium
63250 fő (Áginnyó ismét ott csücsült a lelátón)

Olympus - Megújulás Fc
2 (0) - 6 (3)

"Van egy álmom
De nincsen túl jó
Állapotban,
Megmutatom"
A CL ötödik fordulója elött a két csapat között mindössze 1 pont volt a különbség, az MFC 8 ponttal rendelkezett, míg a citromlevesek 7 pontot gyűjtöttek. Ebben a fordulóban az első hat csapat egymással nézett farkasszemet, s a kezdő sípszó előtt kiderült, hogy az MFC számára kedvezően alakultak a másik pályán zajló mérkőzések, így egy esetleges győzelemmel átvehetik a vezetést a minden idők legerősebb harmadosztályában. Ezzel a teherrel a vállukon léptek pályára a CL Sötét Lovai. Imicinek van egy álma, ami teljesülhet ezen a napon.

"Menetszélbe beletartom az arcomat "
Az Azúrkékek köze visszatért a tékozló fiú, Zalán. A védelem azonban nem lett teljes az U21 egyik legmagasabb játékosával, mert Raki Prágában a Papucsos Labdarúgók Iskolája tanévnyitóján vett részt. Ennek megfelelően Imicinek nem volt sok választása, és maga mellé a kezdőbe jelölte Zalánt, Csabeszt, Vikót, Balázst es Lacit. Ezzel a támadó szellemű hatosfogattal vágott neki a Megújulás a nap rangadójának.
Az Olympus a hazai pálya előnyét kihasználva boxkesztyűt dobott a kezdőkörbe Laci elé, aki beletartotta a menetszélbe az arcát, es felvette a kesztyűt. Ezzel elkezdődött a nyílt sisakos, támadójátékra épülő gigászi mérkőzés a zöld gyepen. A cél nem volt más mindkét együttes számára, mint bevinni az első csapottat az ellenfélre. A védekezéssel nem törődtek a csapatok, így a két kapus sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe, de a pályán lévők nem tudták bevenni egyik portás kapuját sem.

"Fogd a pénzed megyünk Pestre veszünk zörgős ládafiát
A zsíros tejtől piros nőknek és álmodunk tovább"
A nagy adok kapokból a vendégek kerültek ki győztesen az első 10 percben. Zalán - aki megtanulta, hogy a Hold lelövéséért nem kap kalóriapénzt - megszerezte csapatának a vezetést.Az MFC nyomás alatt tartotta a citromosok kapuját és a helyzetek sarokrúgásokat gyümölcsöztek. Az egyik gyorsan elvégzett kornert 5 méterről jobbal a léc alá vágta a 21 éves hátvéd. Egy pillanat alatt történt mindez, Zalán kifordította bokáját, mint Pires (kezdjuk kapisgálni honnan kapta a Kacsa becenevet? - a szerk.), és belsővel a felső lécre lőtte a kapus feje fölé a labdát. A hálóőr mire felemelte a kezét, Zalán már lepacsizott bajtársaival.
3 perc múlva folytatodott a Zalán-show. Mindehhez kellett, hogy a középpályán Balázsék megszerezzék a labdákat, Viko és Laci is teret nyisson a hátsó alakzatból fellépő védőknek. Egy bedobást Zalán - előrenyargalva és mókás vigyorral a szája szegletében - szintén jobbal a jobb felső sarokba tekerte a labdát úgy 9méterről kapásból. A labdát pókhálón keresztül behúzták a felsőbe egy icipici kiflit azért beletéve. Zalán ezzel megszerezte első dupláját a kékeknek, törtenelmet írt az ifjú kamasz.
A cserék nem zavarták meg Csabeszékat, és közös erővel kiadták a jelszót: Álmodunk tovább.

"Szétnyílik előtte a sok gyerek
Előhúz valami fényeset"
A 2-0-ás vezetés után tovább támadott a sikerre éhes Csodaszarvas Csapat. Balázs kezébe vette boxkesztyű helyett a karmesteri pálcát és láthatatlanul megszállta a középpályát. Tanári módon irányította Laciékat és forintos labdákkal szolgálta ki csapattársait. Márkó fejére varázsolt, és a brazil gyroskirály bólintását csak bravúrral védte a hazai kapus. Nemsokkal később megismetlődött a jelenet, de a csatát ismét csak a kapus nyerte. Balázs Laci elé tálalt, aki ballal keresztbevert egy löketet, de a bomba eltévesztette a célt ekkor még. Majd Balázs megcsinált ballal és jobbal egy csellót, mire észrevette a közönség, hogy szétnyílik elötte a sok gyerek, s precíz passza után a szellőléptű szerb mesehős, Vikó az ÚJ CIPŐJÉVEL a kivetődő kapus felett a háló közepébe lőtte a golyóbist. Nem kell mondani, tipikus Vikós gól volt, semmi flikk flakk, jött a labda, pici labdaérintés, és az már ment is a helyére, ahogy szokott. A hajráf igazítás sem maradt el a gólöröm közben, de egy kacsintás, egy mosoly és egy puszi is továbbítva lett az új balerinacipő felé. Hiába, élete első FOCICIPŐJÉBEN megszerezte a középpályás első gólocskáját is.
Amíg Robiék a középpályán robotoltak, a Márkó-Laci duó elől helyzeteket termelt, addig ne feledjük el megemlíteni, hogy hátul Csabesz Zalánnal szinte hibátlanul látták el feladatukat. Ha mégis kelepcébe kerültek, akkor a 77-es narancssárga párduc kisegítette a védelmet.
0-3-at mutatott az első húsz perc után az eredményjelző tábla.

"Gumicsizmában, krisztusszandálban
Nike cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak"
A szünetben nem történt más, mint az MFC csapatának szatyraiból előkerültek a mellények. Mindenki kapott egyet, és senkire sem volt kicsi. Ebben az új felsőben és a biztos vezetés tudatában léptek pályára az Azúrkékek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazai Citromlevesek pedig saját italukból ittak egy bögrécskével fejenként, és ez úgy hatott rájuk, mintha vért ittak volna. Habzó szájjal várták a második húsz percet.
A világoskékben játszó vendéglátók nekiestek ellenfelüknek és megpróbálták a lehetetlent, megfordítani az eredményt. Nagy nyomás nehezedett Imici kapujára, de az első 5 percben kőkeményen állta a sarat a narancs portás, aki röpködött a sarkok között és tartotta a csapatában a lelket. Azonban az összeszokottság hiánya még észrevehető volt Zalánékon, így a sok meg nem értés a középpályával a kapituláláshoz vezetett. A citromlevesek jobb oldalon megugrottak, és a középen üresen lévő csatár a kapu torkából szépített.
A rémület fénye csillant meg Csabeszék szemén, és az Olympus újabb gólt szerzett perceken belül. Nagy hézag tátongott a védelem és a középpálya között a vendégeknél, így a hazai csapat szinte átrohant az MFC-n, és a ziccert nem hibázták el a sárgák. Ezekben a percekben kívülről a következő jelenet zajlott le: A Sötet Lovak csak álldogálnak és pofáznak szüntelenül egymással a saját térfelükön.
Óriási meglepetés illata csapta meg a lelátó közönségét.

"Füvek nőnek a lovak helyén én tudok egy altatót"
Vérszemet kapott a házigazda csapat, továbbra is támadásban maradtak. Nemcsak közelről, hanem messziről is próbálkoztak a világoskékek. Egy félpályáról elengedett lövés megtréfálta Imicit, aki a kapujából 3 méterre állt. A suta lapos lövés átment a kezei és lábai között és életveszélyesen elkezdett csorogni a gólvonal felé. Ekkor az MFC egyszerre visszaváltozott csapattá egy varázsütésre.
Vikonak eszébe jutott valami és odasúgta Márkó cimborájának: "ÖcsiMalac, figyelj rám! Tudtad, hogy füvek nőnek a lovak helyén én tudok egy altatót?!" A meglepett brazil szambakirályt a szerb popey ölbe kapta és a kapu mögé vitte. Ott egyszerre elkezdték fújni a labdát, hogy az elaludjon és ne tudjon átgurúlni a gólvonalon. A fehér mészvonalat pedig észrevétlenül a sarokzászlóknál Zalán és Csabesz megfogta és egyre hátrébb húzták, mert a labda centiméterről centiméterre megközelítette azt. Robi, Balázs, Laci pedig kelet felé fordultak a zöld szőnyegen és imát morzsoltak ajkukkal, mire Imici égi jelet kapott és gőzmozdony módjára megfordult. Megfordult, ahogy Kecskeméten a mozdonyvisszafordítóban szoktak a gőzösök, s lába alatt a gyep felgyülemlett, kezdősebességet vett és óriási vetődéssel a picit hátrébbhúzott gólvonal előtt hasa alá temette a labdát, ami szerencsére lehült a nagy fújás hatására.
Maradt a 3-2-es állás az idegenben játszó MFC javára.

"Nagyon fontos dolgom van én messze megyek
Eltűnnek a legelők jönnek a hegyek"
Az óra a második félidő második felét kezdte. Ezek mennek és a bárányfelhők az égen, gondolta a 9-es MFC-s játékos, Laci. Egy kidobás után megiramodott a bal szélen,és hiába jöttek rá a védők, elfektette őket, majd a szélvészgyors Robinak passzolt, akinek már csak fel kellett az i-re tenni a pontot, nem hibázta el. Közelről nagy erővel 4-2-re módosította az eredményt. A 2 tornádó gyorsaságú Azúrkék játékos úgy végigloholt a pályán, hogy lábuk szinte nem is érintette a földet. A gyors kontra után pedig Robi csukott szemmel eltalálta a labdát, hisz a barátja, így az a régi szokott helyére került, az Olympus kapujába.
A hazai csapat nem adta fel a harcot, de kiderült, hogy ebben a tíz percben van egy MFC-s játékos, aki úgy gondolta, hogy új csapata, az MFC a dobogó legfölső fokán tudjon 1 hétig pihenni. Bárányfelhős gondolatait továbbszőtte Laci: "Nagyon fontos dolgom van" Egy szögletet követően sarokkal ért el találatot a csatár. Ezt a mozdulatot nem nagyon lehet tanítani, érezni kell. Jön a labda és sarokkal BIMMMM...Mesébe illő találattal ismét 3 lett a két csapat között a távolság.

"Na, hová hoztalak?
Ez itt az álmom"
Ekkor már csak 5 perc volt hátra a lefújásig, és eldőlt a mérkőzés. Még néhány Márkó jelenet tarkította a mérkőzést, nehezen tűrte, hogy rugdossák hátulról, majd pedig ziccerben hibázott a csatár, de ez már nem változtatta meg a mérkőzés képét. Az utolsó pilllanatokban Zalán mellé felíratkozott Laci is a duplázók közé, mert Viko átadásával a kapussal szembe találta magát a második félidő hőse, aki ezúttal sem kegyelmezett. Egy pimasz bringa cselló után felkacsintott az égre és hidegvérrel a kapus lábai között a ketrecbe lőtt. Ezzel beállította a 6-2-es vendégsikert.
Imici dúdolt egy dalocskát az ég alján mosolygósan ragyogó KisCsillag felé: "Ez itt az álmom". És mindenki tudta, hogy a kapus mire gondol, hiszen elég csak a táblázat első sorára pillantást vetni.

-Lantos Imre –

2007. október 5., péntek

Tovább menetel a CSAPAT...

Megszerezte harmadik győzelmét a csapat az elmúlt fordulóban! Gólerős játékot mutatva, őrzik veretlenségüket, és immár a tabella élén várják a következő kört!

Megújulás Fc - Olympus
6 - 2
Összefoglaló hamarosan...

2007. szeptember 30., vasárnap

Összefoglaló...4.forduló

"Mikor megjelenik egy bíró is - síppal, órával meg minden -, gyanítjuk, hogy a mókának vége. A gyomrot valami izgalomhoz és egyben félelemhez hasonló nyomja lefelé. Hiszen a terület megvédelmezéséről vagy más szóval egy közösség büszkeségének megvédelmezéséről van szó. Most jött el az idő, hogy az ember igazán megmutassa, mit tud, hogy jogot nyerjen mások cukkolására, és persze bátorságpróba is ez, nehogy még azt gondolják, hogy... Ez az a pillanat, amikor az ember felfedezi a futball közösségi jellegét. Eddig az ember a világ közepének érezte magát, és a labda volt a futball közepe, de most elkezd létezni a másik, és a labda szocializálja tulajdon viselkedését, hogy a játékban felfedezhessük a közösségi összefogás diadalát." (Jorge Valdano: Kezdetben van a labda)

2007. szeptember 27.
John Gold Stadium
5116 fő (külön köszönet Áginyónak, aki az oldalvonal mellől buzdította az MFC játékosait és szorított kedvenc csapatának)

Inter 04 - Megújulás Fc
1 (0) - 3 (1)

Szeptember utolsó fordulójára ellentétes előjelekkel készültek a csapatok. Az olasz és német csapatokból összegyúrt Inter 04 az előző fordulóban megszerezte első győzelmét idegenben, így kicsattanó hangulatban várták a Cégek Ligája negyedik fordulóját. Velük ellentétben a CL Sötét Lovának tartott Megújulás Fc háza táján forrt a levegő. Pontokat vesztett a csapat az előző kanyarban, valamint a héten az idegek harca mellett betegség tizedelte meg Márkóékat. Imici már kedden kidőlt a sorból, torokfájással ágynak dőlt és hazájában készült egyéni edzésprogrammal a csütörtöki derbire. A hiányzók listáját Zalán kezdte meg. A hátvéd külföldi próbajátékon vett részt Cipruson ezen az estén. Mikor a nap felkelt, MCsabesz körmailen értesítette a csapattársait, hogy otthon tudja csak követni az eseményeket tv-n keresztül (kép a képben funkciót használva a Real-lal párhuzamosan), mert vírus támadta meg szervezetét. Bal lábában ismét öngólt érzett, így nem utazott el a mérkőzésre, a (lámpa)lázat hidegzuhannyal próbálta feledtetni a védő.

Imici váratlan csere-berékkel próbálta az ellenfelet zavarba hozni az utolsó két napon. Óráról órára változtatta a kezdőt. A végső megoldásként Raki mellett Kötény Robi kezdett a védelem tengelyében. Előttük Vikó és Balázs próbalta szervezni a játékot, míg elől Márkó került be a Csodaszarvas hatos fogatába. Ellenfelük 9 fővel jelent meg a forduló rangadóján.

A csúszós, eső áztatta pályán kamatozni fog a kiváló erőnlét- gondolták a szúrkolók, akik fergeteges hangorkánba kezdtek a mérkőzés kezdését jelző bírói sípszó elhangzása után. A találkozó első perceiben kiderült, hogy az Inter játékosai futásban felveszik a versenyt az MFC csapatával, de a technikai képzettség előnye az azúrkékben pompázó vendégeknél van. A feszült hangulatú 5 perc arra volt elengendő, hogy az Inter magához ragadja a kezdeményezés szerepét. Hosszú labdákkal próbáltak operálni, de Rakiék megfelelő koncentrálás mellett a kezdeti rohamokat csírájukban megfolytották.
A támadásépítes már nem ment ennyire könnyen. A passzok nem mindig sikerültek, így az Inter kapuja nem forgott veszélyben. A két hatos közt folyó játékba Laci szélen való megindulásai vittek színt és jelentettek veszélyt, majd a semmiből az MFC megszerezte a vezetést. Középen sikerült megzavarni a hazaiak védelemét Lacinak, aki Balázshoz passzolt, majd az egyenlő oldalú haromszög csúcsán álldogálló Márkót találta meg a labda, s a brazil felmenőkkel is rendelkező szambakirály közelről nem hibázott.
Szép, kombinatív játék, csiki-csuki, csapatmunka, vezető gól - röviden összefoglalva.

Ez a gól felébresztette a pályaválasztó csapatot, s az Inter egyre nagyobb nyomást helyezett az MFC védelmére, ahol taktikai okok miatt Balázs átvette Robi szerepét a védőfalban, Vikó pedig szervezni próbált. Az első játékrész hátralévő percei túlzott izgalmat nem hoztak a szép számban kilátogató szurkolóknak. Az Inter több lövéssel próbálkozott, de Balázsék útját állták ezeknek a próbálkozásoknak. A kaput eltaláló lövéseket pedig a narancssárga párduc magabiztosan hárította. A vendégek sem adták fel a támadás jogát, Laci próbálkozott legtöbbször bevenni az ellenfél kapujat, de a félidőt jelző hármas sípszó elhangzása előtt nem változott a gólok száma az eredményjelző táblán.

A második 20 perc a vártnál sokkal izgalmasabban alakult, mint az első félidő. Az Inter nem teketóriázott, nekiesett ellenfelének. Egészpályás letámadást választottak, ami nem ízlett Rakiéknak. A vendégcsapat nem tudta felhozni a labdát, hanem előreívelgetéssel próbálkoztak. Márkó egy ilyen kirúgásból lefordult, de bombáját a hazai portás szögletre mentette. Robinak is volt egy kiugrási lehetősége (Zalánt idézve, minden edzésen külön gyakorlják ezeket a kiugrásokat a fiatalok), de annak ugyancsak szöglet lett a vége, ahogy Laci löketének is. A másik oldalon is volt dolga a kapusnak. Távolról és közelről is sistergő bombák érkeztek Imici kapujára, de a hálóőr ezeket új kesztyűjében hatástalanította.

A labdát nehezen tartották meg Vikóék, de Lacit és Robit csak szabálytalanság árán tudták elválasztani a bőrbogyótól az Inter agresszív védői. A hazai csapat nem sokat válogatott a szerelési módszerekből, a ficánkoló technikás MFC-s középpályásokat kőkeményen faragták. Az egyik szabálytalanságot azonban Laci megbüntette. Úgy 12-13 méterre az alapvonaltól az ellene elkövetett szabálytalanság után a labda mögé állt és nemes egyszerűséggel kilőtte a hosszút. A bal lábbal elindított lövést szinte zsinóron húzták a kapu jobb oldalába, a kapusnak nem sikerült azt szemmel védenie. Zörgött a háló betyárosan. 0-2 jelent meg az eredményjelzőn, de a félidő kétharmada még hátra volt ekkor.

A hazai csapat minden mindegy alapon nyílt sisakos, 1 vedős rendszerbe állt át, és megszállták a középpályát. Az MFC-nél csak pillanatokig volt a játékszer és már jött is futószalagon az Inter támadás. A szépítésre meg is volt az esélyük, de hol Raki, Balázs szerelt az utolsó pillanatban, hol pedig Robi a középpályán szerezte meg a labdát Vikoval. Elől Márk és Laci is meg tudta tartani a labdát, ezzel hosszú másodperceknyi levegővételhez juttatva csapatukat. Imici is hozzájárult a 2-0-ás eredmény megőrzéséhez, nem lehetett mellette ellőni a labdát, hasával és két kezével zárta a szögeket, végső megoldásként pedig vetődéssel kaparintotta meg a játekszert. Tapadt hozzá a labda, lehúzta a rolót és megbabonázta az ellenfél csatársorát.

Ezekben a percekben az MFC érett játékot mutatott be, lassították a játékot és a kontrájukban benne volt a gól. Már eldőlni látszott a mérkőzés, mikor a vendég csapat kapitulált, egy rossz passz után bal oldalon kiugrott az Inter csatára és a bal felsőbe ragasztotta a bőrbogyót. A jól eltalált lövés után felcsillanni látszott a hazai csapat számára a pontmentés, de ez a reménysugár nem tartott sokáig, pislákoló gyertyafénynek tűnt csak visszanézve, mert nem sokkal a szepitő gól után ismét 2 fa lett a különbség a csapatok között. Márkó végzett el egy berúgást és passza Vikót találta meg a kapussal és a kapuval szemben. S ahogy 2 hete, most is megszólalt a bal squashcipellő. Beköszönt a támaszkodó láb mellé, kapufás góllal 3-1-re módosította az eredményt a szerb középpályás. Tipikus Vikós gólt láthatott a publikum, semmi flikk-flakk, okos gól a kopottas fekete cipőben, látott az már ilyet, nem is egyet. (És most a megfelelő kapuba ment a golyóbis - a gonosz szerk.) Gólörömében megcsókolta gyűrűjét, ahogy Csabesz tette múlt héten (így ajanlja Ő a feleségének a gólt), ezzel a baráti gesztussal kívánt jobbulást csapattársának.

A hátralevő 4 perc még tartogatott izgalmakat. Márkó egy átemelős kapuralöves után hazáig kergette a hazai csapat játékosát, 9 méterrel a kapu előtt utolérte és összekoccolta a lábát, a bíró ezért 2 percet adott neki cserébe.
Az eredmény azonban nem változott, mert az MFC eldugta a labdát és kevés lövési lehetőséget hagyott a hazai csapat számára. A mérkőzés végét jelző hármas sípszó után értékes 3 ponttal távoztak az azúrkékek.

- Lantos Imre -

2007. szeptember 24., hétfő

Összefoglaló...3. forduló

"A labda... Az izgalmas játékszer, mely gyerekkorunkat szokatlan barátokkal és ellenfelekkel tölti meg: egy fal jó játszótárs lehet, egy szék komoly hátvéd. Engedelmessé tenni a labdát, megérteni a mozgását, összehangolni kettőnk gyorsaságát - ebből áll a játék. A labda hívogat, hogy kövessük, hogy gyarapítsuk a lehetőségeket, hogy eredeti mozdulatokat találjunk ki. Azt gondolom, a játék a fejben születik (érteni a játékot), de el kell ismerni, hogy a tanulási folyamat szükségszerűen a lábbal kezdődik (érteni a labdát). Lehetetlen futballozni, ha a labda is ellenfél." (Jorge Valdano: Kezdetben van a labda)

2007. szeptember 20.
John Gold Stadium
4983 néző

Alerant - Megújulás Fc
1 (1) - 1 (1)

Ezen a csípős kora őszi estén 20.00 óra előtt 15 perccel a forduló rangadójára került sor a Cégek Ligája harmadik fordulójában. Az eddig makulátlan mérleggel rendelkező Alerant hazai pályán fogadta a CL Sötét Lovát, a Megújulás Fc-t. Az azúrkékben játszó vendégek 2 U21-es válogatott játékosát szállító busz lerobbant, így Robinnyo és Zalinnyo késve érkeztek meg a találkozóra. Iminnyo a kezdőbe helyettük Rakinnyot és Balazsinnyot nevezte.

A bíró sípjába fújt és a bőrrel bevont levegőt a piros mezes hazai csapat indította útjára. Az első percben akár meg is szerezhették volna a vezetést, mert Csabinnyo és a hálóőr között régen nem látott zavar támadt, és amíg egymásra vártak, addig az Alerant csatára kapura lőtt, de a portás lábbal védeni tudott. E rövid megingás után magára találtak Laciék, és átvették a kezdeményezést. Ahogy az eddigi mérkőzéseken is láthattuk, az MFC támadó taktikával lépett fel e mérkőzésen is. Balazsinnyo magához ragadta a karmesteri pálcát, de a vezénylése nem egy C-dúrban hangzó koncsertóval kezdődött, hanem labdatartással és távoli lövésekkel. Az Alerant játékosai területet védekeztek, így Laciék távoli lövésekkel próbálkoztak, de valahogy nem találták a célpontot, vagy a lövéseik az ellenfél kapusának nem okozott gondot. Vikinnyo próbált egy kis színt és csellókat vinni a játékba, de társai ezekben a percekben nem segítették a szerb-brazil robotoló középpályást.

Volt egy kis adok kapok az első félidő derekán, de ahogy ezt sejteni lehetett, az MFC nem a döntetlenért utazott az Alerant Arénájába. A hazai csapat olasz módjára katanaccso taktikát játszva, életveszélyes kontrákat vezettek. Az egyik kidobással Egér becenévre hallgató vörös csatár a félpályáról elindulva fej-fej mellett haladt Csabinnyo barátjával. A közönség soraiból egy már öregedő úriember hangja csattant föl: "Ússz, Egérke, ússz, már csak 10 méter van hátra, ússzál kicsi Egérke". Ekkor Egér és Csabinnyo vállal támasztották meg egymást, és az RSG válogatott védő okosan elpöckölte a labdát a támadó elöl. Ahogy tanítják. Spiccel. Egérnek esélye sem volt a Spárgakirály ellen. A kiváló ütemérzékkel megáldott Csabinnyo labdája a kapufa mellett hagyta el a gólvonalat. A kővé dermedt Iminnyo mellett a mentés a hálóőr kapujában kötött ki. A csatárt meghazudtoló ütemtelenül ellőtt felszabadító löket öngólt eredményezett, amivel az Alerant megszerezte a vezetést.

Ahogy minden eddigi mérkőzésen, most is hátrányba kerültek Rakinnyoék, akik megújult erővel próbáltak egyenlíteni. Pufinnyo jelezte, hogy a sajtburger leért a lábába, mert egy cselló után úgy telibekapta a kapufát, hogy az abból leszakadt forgácsból egy középsúlyu tengerimalacnak várat lehetett volna építeni. Ami nem ment be a brazil szambakirálynak, az bejött Lacinak. Egy visszapassz után ballal keresztbevágta 8 méterről a labdát, amivel az MFC egyenlíteni tudott. Nagyszerű találat volt ez az idegenlégióstól, s ezzel visszahozta csapatát a mérkőzésbe.

Az első félidő hátralévő részében csak az Alerant kapuja forgott veszélyben, de Zalinnyo lövése után a labdáról a következő jelentést kaptuk a Nasa-tól: "Egy ismeretlen, fekete, labdának látszó tárgy Hold körüli pályára állt STOP visszatérése a Földre 2500 után várható STOP További jó játékot Zalinnyo STOP".

A második félidő sokkal több izgalmat tartogatott, mint az első 20 perc. Rakinnyoéknak soha nem elég az egy pont, ezért a totális támadófutballt eröltették az első pillanatoktól kezdve. Laci többször teljesen hátrament labdákért és onnan felfutva próbált helyzetbe kerülni, ami még ment is, de a góllövés ellen ezen az estén be volt oltva a támadó. Robinnyo csatlakozott csapattársához, mert Neki sem sikerült átmentenie a formáját hétfőről, ahol egy barátságos meccsen varázsolt. Az ifjú középpályás hiába osztogatta a kötényeket, a lövései elkerülték az ellenfél ketrecét. Ami nem megy lábbal, majd megy vállal, gondolta magában a spíler, és az ellenfél kilépő középpályását vállal megtaszalytotta, majd letegezte a bírót. Az Alerant játékosa mintegy 2 fejjel és 45 kilóval volt nehezebb ellenfelénél, de hármat pörögve összeesett. A spori ezt befújta szabadnak és Robinnyot 2 percre kiállította.

Az emberfórt azonban a piros mezes hazai csapat nem tudta kihasználni, mert Balazsinnyoék hárították az összes lövést, 4 emberrel is harcosan védekeztek. Amikor már a védők nem tudtak menteni, akkor Iminnyo szabott gátat az Alerant próbálkozásainak. A hősies védekezés meghozta gyümölcsét, mert a kisbünti után Pufinnyo ismét nagy helyzetbe került. A brazil jobb lábas lövését a kapufa hárította. Az OBI-ból is jól ismert hód becammogott az oldalvonal mellől, és a 2 kiló forgácsot elvitte pofazacskójában. Pufinnyo megirigyelte ezt a pofazacskót, és közben a holnap ebédre főzött kelbimbókra gondolt.

A második félidő nagy részében a középpálya szétszakadt. Mindkét csapat győzelemre tört. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy 3 MFC-s helyzetre 1 Alerantos ziccer mindig jött válaszul, de ezeket a narancssárga párduc néhol bravúrral hárította. Laci többször megszerezhette volna a vezetést, de nem bírt túljárni az Alerant hálóőr eszén. Vikinnyo is eleresztett egy balost, de a kapufa mellé tartó kiflit szintén védte az Alerant kapusa. Ugyanezt tette Markinnyo bombájával is, valamint Balazsinnyo távoli és közeli kísérletével is. A másik oldalon a gólvonalról nem vették be a vendégkaput a hazai játékosok, ekkor nagy szerencséjük volt az újoncoknak.

Zalinnyo és Csabinnyo is sokat tett a győzelemért, de a felfutásaikkal teremtett helyzetek kimaradtak. Zalinnyo még egyszer megszakította a játékot. Kiderült, hogy nem kisasszonysportnak tartja a labdarúgást és finom csipőmozgással kibillentette mozgáskoordinációjából ellenfelét, akit ezek után úgy kellett összekaparni. A taktikai szabálytalansággal megakadályozta az Alerant középpályásának ziccerbe kerülését.

Mindenképp 3 ponttal szeretett volna távozni Iminnyo csapata, de ezen az estén nem sikerült megszerezni a győztes gólt. Jól játszva, sok helyzetet kialakítva 1-1-es döntetlent értek el az Alerant otthonában. A pontosztozkodás igazságosnak mondható, mert a hazai csapat előtt is számtalan gólszerzési lehetőség adódott. Azért, ha az azúrkékek jobban koncentrálnak, akkor a rengeteg helyzetből többet kihasználhattak volna, de így a gólok jövő hétre a lábakban maradnak. Azt ígérték, hogy azokat elhozzák és hoznak labdákat is...

- Lantos Imre -

2007. szeptember 18., kedd

Összefoglaló...2. forduló

" Én játszottam vele és mindig jól megértettük egymást, mindig, mindenhol a barátja voltam. A labdarúgás szenvedélye összetartott bennünket. Összetartott bennünket, hiszen ugyanazt a mezt viseltük és tiszteltük egymást." (Di Stefano Puskás Öcsiről)

2007. szeptember 13.
John Gold Stadium
3752 néző

CLH - Megújulás Fc
4 (4) - 5 (2)

Szeptember 13-án, csütörtökön 18:00-kor már moccanni sem lehetett az Arany János Stadionban. Elővételben minden jegy elkelt a CL (Cégek Ligája) II. fordulójának nyitómérkőzésére, ahol a tavalyi ezüst érmes CLH csapata az idei év Sötét Lovának tartott Megújulás Fc-vel csapott össze. Ahogy a szurkolók is hangoltak a találkozó elött, úgy az azúrkékben feszítő Megújulás játékosai is hangoltak egész héten. Matematikai függvények és képletek segítségét hívva tudományosan kiszámolták az egy főre jutó percek átlagát fülenként, és az ellenfelet megzavaró cserélési taktikát dolgozott ki Primadonna Laci, amire Imici - a narancssárga párduc - gondolkodás nélkül rábólintott.

Az új taktika bevezetése egyben magával vonta az új hadrendet is. A kékek Imici - Raki, MCsabesz - Láthatatlan Balázs, Viko - Pufinnyo hatosfogattal vágtak neki a forduló derbijének. Ellenfelük, a fehér mezben játszó CLH bátor taktikát választott erre a 40 percre, nyílt sisakos játékkal vetették bele magukat a rangadóba. Majdnem meg is lett az eredménye ennek a meglepő húzásnak, hiszen Imici fiai hátul gyorsan kapituláltak, de az ajtó-ablak helyzetet csúnyán fölédurrantotta a fehérek csatára. Ez ébresztőleg hatott Pufinnyoékra, akik szinte a semmiből megszerezték a vezetést. Egy ártalmatannak tűnő szituáció bontakozott ki a jobb oldalon, s egy tömörülést okozó kavarodás után a boly közepéből Balázs megcélozta a rövid sarkot, s a meglepett kapus csak beljebb segíteni tudta az óriási löketet. Ezzel a ravasz góllal Láthatatlan Balázs megszerezte a Megújulásban első hivatalos gólját.

A gól azonban nem nyugtatta meg Zalánékat. Egy vaktában előre vágott labdára Primadonna Laci startolt rá, s utolsó emberként menteni próbált. De kommunikációs zavar lépett föl közte és a portás csapattársa között (pedig egész héten gyakorolták és szinte tökéletesre fejlesztették a párbeszédnek nevezhető emberi kommunikációt), mert amíg egymásra vártak tágra zárt szemekkel, addig a CLH csatára lecsapott az árván pattogó golyóbisra és gyorsan kiegyenlítette az eredményt.

A nézők most sem maradtak sokáig újabb gól nélkül. Egy, szemet gyönyörködtető Megújulás Fc vezette támadás után ismét magához ragadta a vezetést a kék együttes. Raki üresbe futását a középpálya észrevette, így a védő a hatoson belülre tudott gyalogolni a labdával, de lövését védte a CLH rutinos kapusa. A labda ismét Raki elé pattant, de a második próbálkozását szintén védte a hálóőr. Szerencsére az újabb kipattanót már Primadonna Úr a kapuba juttatta van Nisterroy módjára. Ő is megszerezte első hivatalos gólját új csapatában.

A második gól 10 perces rövidzárlatot okozott a Megújulás FC-ben. Az első félidő második felében a fehér mezesek 3at rámoltak be Imici kapujába.Totális csőd jellemezte ekkor MCsabeszékat. Elöl képtelenek voltak megtartani a labdát, a középpályán nem jöttek be a csellók, amin Kötény Róbert beállása sem tudott változtatni. S a kevés mozgásnak, rossz váltásnak kapott gólok lett az eredménye. Amatőr gólokat kapott az olasz nemzeti színben játszó gárda. Volt ott minden, mint a mesében. Kötény gól, az óperenciás tengeren túlról lőtt szitálós potyaízü gólocska, védőt lefutó gól...Szóval, a rövidzárlat elég hosszan tartott, az ökölvívásban már elkezdtek volna számolni Vikóékra. Mire észbe kaptak az MFC játékosai, már 2-4-et mutatott az eredményjelző. A bénult lábakon botorkáló játékosok hitehagyottan játszottak a nagy pofon után. Elől voltak helyzetek, de vagy az utolso passz volt pontatlan, vagy a lövés nem ért célba. Mindenesetre hátul kicsit stabilizálódott a helyzet. Kacsa Zalán és MCsabesz megtalálták a közös hangot, aminek hatására kicsit dadogva, de elkezdett muzsikálni az MFC. A szünetet jelző 3as bírói sípszó elhangzása előtt azonban több gól nem esett az első 20 percben.


A második félidőt a fehérek kezdték, de az MFC magához ragadta a kezdeményezést. A vesztésre álló csapat játékosain látszódott, hogy megpróbálnak átesni a holtponton és mindent egy lapra feltéve elkezdtek rohamozni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a túlzott akarás görcsösségbe torkollott. A passzokba még mindig hiba csúszott, a lövések még mindig célt tévesztettek, de már nem hitehagyottan, üres tekintettel lézengtek a pályán a kék mezesek. Helyezkedtek, kérték a labdát, futottak, visszatámadtak. Kevesebb energia maradt a védekezésre, amit a CLH ki is használt. A kontrákra berenedezkedő fűtésszerelők sok futással, rövidpasszos játékkal ziccereket, nagy helyzeteket teremtettek ellenfelük kapuja előtt, de az i-re nem tudták feltenni a pontot, mert Imici javította korábbi hibáit és lehúzta a rolót. Továbbá kiderült, az Ő hasán keresztül sem tud átmenni a labda. Az ötödik találat a levegőben lógott, mire az MFC játékosai vérszagot fogtak, mint a kicsi Vuk Társ megpillantván.

Már túl voltunk a második félidő első 10 percén, mikor Láthatatlan Balázs visszahozta a reményt. Rátekeredett a labdára, húzott balra es jobbra is 1 csellót, majd a megbolondított védő mellett a jobb kapufa mellé beakasztott egy ágyúgolyót. Zsinóron húzták a labdát a ficakba, s ezzel felcsillant a remény az MFC számára, mint törött sörösüveg a Hold fényében.

Primadonnáék nem törődtek bele a vereségbe. Imici bátrat húzott, Kötény Robit hozta be MCsabesz helyere, azaz 1 védőt beáldozott a pontmentésért a kapitány. Robi, széles mosollyal es óriási lendülettel érkezett a zöld gyepre. És ha már beállt, akkor maradandót is alkotott. Keresztbe cikázott, balról-jobbra, elfektetve 3 védőt, majd jobbra nézve balra passzolt és labdája megtalálta az üresbe mozgó brazil szambakirályt. Pufinnyo szeme előtt grill csirke forgott, mint egy rulettgolyó, de jobb lába nem remegett meg, mint a remegős csülök lila káposztával, és a mértani pontos átadást a kapus támaszkodó lába mellett a kapuba bombázta. Ezen a meccsen is, ahogy az előzőn, Marko okos gólja az egyenlítő találat volt. Mindkét csapat neve mellett 4 gól szerepelt az eredményjelzőn, es elkezdődött az utolsó 3 perc.

Viko haja ekkorra már meg volt igazítva, így beállt az utolsó gól szerzője helyett. A lélektani előny szinte felborította a pályát. A közönség tombolt, a játékosok megízlelték a gól ízét, felcsillant előttük a meccs megnyerésének esélye, lelki szemeikkel látták a megszerezhető 3 pontot. Gyeplővel sem lehetett volna ekkor visszafogni a bajnokság Sötét Lovait. Mentek és daráltak, nem ismertek elveszett labdát. Oroszlánként küzdöttek, Csodaszarvas módjára futottak. A nagy akarásnak, hajtásnak meg lett az eredménye. Viko squash balosa utat talált a CLH kapujába. Nem kell ezt túlzottan magyarázni, a legjobbkor sült el a bal, pontosan kilőtte a hosszút az üresbe mozgó szerb középpályás. A gól után egy kis fizimiska igazítas gólöröm címén, és az MFC átvette a vezetést.

Az utolsó két percben még adódott helyzet mindkét kapu előtt, de a hálók már érintetlenek maradtak. 5-4-es Megújulás győzelemmel zárult a 2 x 20 perc játék, és a 2 hónapja alakult klub megszerezte első győzelmét. Ezzel a 3 ponttal, a mutatott játékkal és az akarással, a Megújulás Fc most már hivatalosan is bejelentkezett a feljutást jelentő első 3 hely egyikéért.

- Lantos Imre -

2007. szeptember 7., péntek

Összefoglaló...1. forduló

"Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focistanevekkel, gólpasszokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na, ebből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok... Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, „fölvállazza” a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész." (Lázár Ervin: Foci)

2007. szeptember 06.
John Gold Stadium
2000 néző

Delta Truck - Megújulás Fc
2 (0) - 2 (0)

A cégek ligája III. osztálya egy új, feltörekvő csapattal bővült ebben az idényben, mert augusztus elején a Megújulás Fc csapata beadta nevezését. A 9 főböl álló csapat tagjai között ifjú, feltörekvő titánok mellett, nagypocakos, öltönyös, papucsos úriemberek is feltűnnek. Nehéz megállapítani, mire lesznek képesek ezek a Srácok e mérkőzéssorozatban, de azt a felkészülési meccseiken is bizonyították, hogy számolni kell velük! A liga Sötét Lova, a Mérleg serpenyője lesz ez a gárda. A dobogóért, a feljutásért való helyek egyikéért remélhetőleg küzdeni fognak. Nagy célt tűztek ki maguk elé, de erről még csak az Üllői úti fák tudnának mesélni…

A Delta Truck ellen azúrkékben feszítettek a Megújulás játékosai, akik nem találták elsőre a helyszínt. Az utolsó pillanatban estek be, így a bemelegítés elmaradt. A hűvös időben kezdődő találkozó első perceiben a hideg izmok még rozsdásan csikorogtak a zöld gyepen, s az első 4-5 percben még tapogatózó játék folyt, egy kis adok-kapokkal, de a deltások kudlik dzsulianna vezetésével néhány löketet eresztettek el, amik elkerülték a 77-es narancsban pompázó párduchasú hálóőr ketrecét.

5 perc után a homokszemek kiperegtek a gépezetből, s az olasz mezesek Primadonna Laci vezérletével átvették az irányítást. Hátul sikerült megtartani a labdát és körbeadogatni azt, a középpályáról Láthatatlan Balázs visszalépett a golyóbisért, Kötény pedig autogramm helyett a nevét osztogatta, s egy bombával letesztelte a kapufa minőségét, de a kapuvas kibírta a gagyi 2 pálcás labda okozta megpróbáltatást.

A cserék után még nagyobb elánnal támadtak a Megújulás játékosai. Kacsa Zalán hátulról tanárian irányított, Viko ésszel próbálkozott, elöl pedig Pufinnyo helyzetekbe került, de kiderült, hogy ebben a bajnokságban sem lehet a kapus hasán át hálóba juttatni a labdát. Az első félidő legnagyobb helyzetet a brazil szlalomkirály hagyta ki. Kihasználva a Deltások rossz cseréjét, Gyros bácsi megiramodott egy labdával és a kijövő kapus mellett a kapufára lőtte azt.

A hátralévő időben a kapuk nem forogtak veszélyben, de a kezdeményezés a Megújulás kezében volt, s csak az utolsó passzok hiányoztak a nagyobb helyzetek kialakításához, de legalább megismerkedtek a kékben játszó játékosok egymással, mert ne feledjük, így még nem játszott együtt az új csapat.

A második félidő ott kezdődött, ahol az első befejeződött. Szinte felborult a pálya, és a Deltások kizárólag a kontrákra rendezkedtek be. Primadonna Laci távolról próbálkozott, de igazi nagy helyzetbe nem került, talán az egyik Duracell elem a hátában nem volt teljesen feltöltve, vagy a beígért fél körte mégiscsak 40%-os volt. Raki keresztlabdákkal is operált hátulról, hol sikeresen, hol nem, a bátorság és a finesz még hiányzott e percekben a játékából. De majd Mr. Kötény Róbert belesúg 1-2 csellót a fülébe... Róbert Gida Barátunk megpróbálta hátára venni a csapatot, és okos labdákkal kereste Balázst. Az ilyen taktikai táblán is lerajzolható támadások végén már csak a gól hiányzott. De a gólszagot már érezték a szúrkolók a lelátón.

És ahogy ilyenkor lenni szokott, és a foci nagy könyvében meg vagyon írva, egy ellentámadás végén a Delta Truck megszerezte a vezetést. Egy, a lábak között elsuhanó lövést Imici még hárított, de a labda valószínüleg felforrósodott a zöld gyepen, mert az kipattant róla. A lecsorgó labdára a portás és egy zöldmezes csapott le, s utóbbi néhány láb-kéz rúgás után eltalálta a bőrgolyót is, ami becsorgott a gólvonalon túlra. A bíró sípja néma maradt a szabálytalanság után, és középre mutatott.

A gólt követően a Megújulás még nagyobb fokozatra kapcsolt. A szúrkolók Áginnyó vezérletével buzdították kék kedvenceiket, akik ellentmondást nem tűrve a kapujukhoz szegezték a vezető csapatot. Egy fű alatti passz utan Kötény Róbert a bal oldalról eleresztette félelmetes lövését, ami a kapu bal alsó sarkában kötött ki. Ezzel a hatalmas keresztcsapottal megszerezte a Megújulás FC történelmének első gólját.

Döntetlen után nem állt le a kék bagázs. Balázs és Viko megkeverte a védőket, Pufinnyo lövését pedig kétzser is vetődéssel hárította a Deltások kapusa. A kék hátsó alakzat is aktívan kivette részét a támadásokból, labdákkal tömték a középpályát. A spárgakirály Csabi most a megelőző szerelésekben alakított nagyot, mindig jó ütemben lépett ki a Deltás csatárok mögül. Hiába, az rsg-n tanult néhány mozdulatsor megkönnyítette a dolgát. Kacsa Zalán pedig távoli lövésekkel is próbált veszélyt teremteni, de passzai is pontosak voltak.

Ismét jött Murphy, s egy játékban tartani kivánt labdára lecsapott a rutinos Deltás, és 10-ről a bal alsót csipkézte ki. Imici tehetlenül állt a kapuban. Eddig sem volt sok dolga, de most legalább a hálóból kivehette az ott megcsücsült labdát.

Ismét hátrányba került a Megújulás csapata, de ezúttal sem törődött bele a vereségbe. Pufinnyo ezen az estén nem ismert lehetetlent és a hatos vonalan kiosztott egy esernyőt, majd lövését a Deltás kapus nagy bravúrral az oldalvonalon túlra tolta. Ez volt a meccs szépségdíjas momentuma, ekkor a stadion szinte szétrobbant. Zúgott a Hajrá Kékek címü rigmus és az azúrban játszó Srácok mindent beleadtak, meghálálták a Szúrkolók bizalmát. Csabinnyo szerzett egy labdát a félpályánál, majd a szabadon maradt Pufinnyohoz passzolt, aki hideg vérrel, pimaszul a kijövő kapus hasa alatt a hálóba gurított. Ezzel kettőre módosult a gólok száma az eredményjelzőn a Megújulás Fc neve mellett.

A hátralévő időben minden mindegy alapon harcoltak a kék mezes játékosok. Győzni szerettek volna, látszott minden mozdulatukon. A Deltások rutinjuknak es néhány taktikai szabálytalanságuknak köszönhetően azonban megtartották a döntetlent, ami rájuk nézve volt hízelgő. Pedig az utolsó pillanatokban még Viko is megszerezhette volna a győztes gólt Zalán passza után, de a squashcipő ezúttal (is) néma maradt. Távolról is dörgetett az azúkék csapat, de ezek a lövések elkerülték a kaput, ilyenkor talán a hosszún szabadon álló társakat kellett volna megjátszani.

A bíró nem hosszabbított egy fabatkát sem, így a liga Sötét Lova pontot szerezve, két gólt lőve kezdte meg szereplését a bajnokságban.

2007. szeptember 5., szerda

Ismerd meg a csapatot...

Lantos Imre
Mezszáma: 77
Posztja: Kapus
Beceneve: a fekete párduc
Idén elérte a "százados" rangot, így kénytelen volt beállni a kapuba. Sokszor meg süt és dadog a labda a kezében, de már megvette élete első kesztyűjét, hátha így nem lepkézik sokat. Lehmann a példaképe. Nehezen hozható ki a sodrából a gólvonalon született kapus, és nem szokott megsértődni 1-2 poénon. Papucsban is ugyanúgy véd, mint focicsukában. Google-val töltöttök le a Szülei '77-ben a derék informatikust, aki azóta nem találja az ékezetes betűket a billentyűzeten.

Ismerd meg a csapatot...


Rakonczai Zoltán
Mezszáma: 42
Posztja: védő
Beceneve: A fáradhatatlanA spanyol és brazil ősöktől származó védő példaképe Forrest Gump. Idén Karácsonyra Jézuskától a Labdarúgás alapvető szabályai című könyvet fogja kérni. Önbizalma es futómennyisége határtalan. Neki mindegy, hogy hol, melyik poszton játszik, csak futni lehessen. Lövésein meg csiszolunk és ha nem is az új Roberto Carlos, ( Raki, ő brazil hátvéd és játszott a spanyol Real Madridban balbekk poszton, bekk = védő, a szerk.) de egy Mátyus Jani meg kijöhet belőle

Ismerd meg a csapatot...


Zalán
Mezszáma: 5
Posztja: védő, középpályás
Beceneve: kacsa
Csapatunk legmagasabb védője, aki a középpályán is bevethető. Mende mondák keringenek Róla,hogy 4 évesen a Fradi egyik kapusával együtt homokozott. Nem veti meg a kemény játékot és kiválóan magyaráz a pályán. Csillog a szeme mikor labdát lát, mint törött sörösüveg a Hold fényében, de már csak évek kérdése és visszanyeri régi formáját. Nagypályás ajánlatait visszamondva került jelenlegi csapatához.

Ismerd meg a csapatot...


Pázsitka Róbert
Mezszáma: 11
Posztja: középpályás
Beceneve: kötény
Az utolsó pillanatban csatlakozott a Megújulás Fc csapatához. Robi ragaszkodik a meccsenkénti 5 kiosztott kötényhez. Halk szavú, nagy sörivó középpályásunk az egyik kiemelt büntetőrúgó. Jobb lába néha olyan, mint Pap Laci bal csapottja. De azért meg híznia kell, hogy igazi Megújulás Fc játékos váljon belőle. Márkó, mint személyi edző majd kezelésbe veszi.

Ismerd meg a csapatot...


Kővári Márk
Mezszáma: 21
Posztja: csatár
Beceneve: Kicsi, a gyrosfaló
A csatársorban jól kiegészítik egymást a 65 kilós Lacival, 200kilóra. Óriási étvággyal veti bele magát a mérkőzésekbe. Nem ismer lehetetlent a kapu előtt, ahogy az éttermekben sem: meleg szituációkat teremt a kapussal szemben és a konyhában is. MELLesleg 3 mp alatt eszi meg a gyrost a Töröknél, és 30 mp alatt fut 10 métert. Odavan az arab kajákért és a harmadosztályú szerb játékosokért. A csapat állandó vacsoraszervezője…:)

Ismerd meg a csapatot...


Kaszics Viktor
Mezszáma: 8
Posztja: középpályás
Beceneve: Dragan, a szerb mészáros
Ereiben zöld vér csörgedez, de kék, olaszos mezünkben is büszkén feszit. Van néhány kedvenc csapata, csak az angolokat ismertetnénk: cselszki, mu, liverpudliak, wba, reading. Mindig utol lehet érni a csapat eszét telefonon, legrosszabb esetben csak smsben válaszol. Ruganyos lábaival és madárfészek hajával bolondítja az ellenfél játékosait és a nőket. A cigizés nagyágyúja ha vesz életében egy focicsukát, és hátulról pontos labdákat kap, akkor csodát fogunk látni Tőle! Addig pedig a squashcipőjében szürkén robotol a középpályán.